12.

Kedves Naplóm! Szerencsésen megérkeztem, ezzel el is mondtam mindent, ami szerencsésnek mondható. Na jó, még azt, hogy a 12. napon is túl vagyunk, bár ez tegnap majdnem meghiúsult.

Zakopáné felé jöttem, mert miért ne, ha el akarom kerülni a szlovákoknál az autópályát, valahol át kell kelni a hegyen, a másik utat már láttam, Z-t meg sokat hallottam, hogy a komenista időkben oda lehetett menni üdülni, hát mondom magamnak, hogy erre kiváncsi vagyok, akár ott is aludtam volna, ha olyan, de nem volt olyan, olyan volt mint bármilyen más üdülőfalu, Benidorm vagy Balatonforgalmas belváros, éttermek, kisboltok, mind a pénzed akarják elvenni, mint a városka, mert a parkolás is fizetős. Arra gondoltam, hogy megállok egy órára, beleszagolok a levegőbe, és eldöntöm, hogy maradok-e vagy sem. A templomban épp kezdődött valami műsor, arra beültem volna, akkor is, ha nem értek belőle egy kukkot, mert beültem Párizsban is, Londonban is (mondjuk ott a nagyját értettem a sok ábelesz-kóbelesznek), Barcelonában és még Stockholmban is, ott sem értettem semmit, mégis tudtam követni, hogy mikor kell felállni, és mikor leülni.

Szóval Zakopánét jól megnéztem, kétszer le-és fel végighajtottam minden kis utcáján, de sehol egy parkoló, és aztán megnéztem Donovaly-t, az is egy legendás síparadicsom, meg leereszkedtem a hegyről. Zakopáne után tele tankoltam, és Besztercebányánál 2 liter / kilométeres átlagfogyasztást mutatott az autó, csak termelte vissza a sok elektront (az egyik reklám szerint az én autómnak minden emelkedő után jön a benzinkút avagy töltőállomás, ahol meg se kell állni.).

Fél 10-re itt voltam Pesten (Budán), és azt hittem felcuccolok, megfürdök, és kialszom magam. A lóf*szt. Itt valaki kifestett, és a maradék 2-3 bútort egyrakásra tette. Ki kellett válotagnom az ágyam, a matracom, meg kellett találnom az ágyneműm (ezt mondjuk előrelátóan bezsákoltam és feliratoztam, és betettem az előszobaszekrénybe), de aztán jött a neheze, minden poros és festékfoltos volt. Az egyik szobát gyorsan feltakarítottam, hogy legalább az ágyba el tudjak jutni tiszta lábbal. Hiába, ha az előszoba meg minden más poros.

Na akkor annyira nyomorultan éreztem magam, hogy ezért jöttem haza? (nem, azért, hogy elvigyem autóval a maradék cuccaimat, meg hogy nyaraljak a hétvégi fürdőhelyen a táborban, meg hogy apám fotóit segítsem válogatni, jön valami múzeumból valaki, aki válogat belőle, meg jön a hadseregtől is egy brigád, hogy a katonai képeket és filmeket elvigye. A VHS-t, rengeteg volt, én már kiválogattam. Annak biztosan örültek volna. Nekünk nem volt sok értéke, egyiken se voltunk rajta.

Azán arra gondoltam, hogy oké, nyomorultul érzem magam, de vajon megoldja-e a problémát, ha rágyujtok? Hát nem oldja meg, de ráadásul más problémákat hoz be. És akkor megint megszagoltam a kezem, nem büdös, és ezzel túl és léptem rajta. Ez az én kis rutinom. Ha eszembe jut, hogy ilyen helyzetekben mindig rágyujtottam.

Azt mondja a könyv, hogy ez már nem a függőség. A nikotin 3-4 nap alatt kiürül, az a kisebbik mumus. A nagyobbik a rutin és a megszokás, de az a fejemben van, hogy én most károsítani akarom a szervezetemet. Kb olyan, mint ha kiugranék az ablakon, csak kicsiben.

Most nagyon meleg van. Finnországban a nyár elején volt 1-2 melegebb hét, aztén már nem ment fel 25 fok fölé, mikor eljöttem, akkor is max 23 volt. Itt nagyon megvisel a 34 fok. Azon csodálkoztam, hogy fenn a Tátrában is 27 volt. Most izzadok. Voltam kint egy kis esti egészségügyi sétán, mondhatni rágyujtottam egy kis friss levegőre. Kint már lehűlt, kellemes volt az idő, csak itt a lakásban rekedt meg a hőség. Talán jobban ki kellene nyitni az ablakokat. Csak ne félnék annyira a maláriától...