Hála

A munkahelyen egyedül szoktam ebédelni. Nem azért mert nem vágyok társaságra, hanem azért, mert a kollegáim általában a finn bioritmus szerint már 11-kor elmennek ebédelni, nekem akkor van a tízórai kávé ideje, s meg nem is akarom rájuk tukmálni magam, meg nem is nagyon érdekel, hogy mirõl locsognak. Nekem 10 perc az ebéd, már ha nem akarom telefon nézegetéssel elhúzni, nekik fél óra, és én unatkozni szoktam.

Néha, vagy inkább mindig, nézem az embereket, mit csinálnak, mirõl beszélnek... Kevés eszik egyedül, úgy néz ki az evés eléggé szociális elfoglaltság itt nálunk. S aztán ha többen ülnek az asztalnál, látom, hogy egyesek az asztal alatt, lopva, összeteszik a kezüket, és pár másodpercre lefagynak, ez alatt gondolom elmondják a hálaadó imádságot az ételért. Beléjük van nevelve.

Most olyan könyveket hallgattam (pl Harari) ami alapján egyértelmû számomra, hogy az istent az ember teremtette, és azért tartja fenn, mert milyen gáz lenne azt mondani, hogy 2000 évig a semmiben hittünk, a semmiért gyilkoltunk le egy csomó embert mert nem hitte el, amit mi igen. Nem mondom, hogy rossz, mert sokaknak lelki békét okoz, de nekem most inkább közömbös. 

S akkor elgondolkodtam, hogy ha lassan közeleg a vége, talán jobb lenne mégis inkább hinni, mert ki tudja, mi vár ott a túloldalon. A kondér amiben az ördögök megfõznek? Azt jó lenne elkerülni. S akkor eszembe jutott, hogy akár hálát is mondhatnák én is az ételért. De kinek, egy kitalált lénynek? Vagy annak, aki az ételt adta?

Hát az én hálaadásom valahogy úgy néz ki, hogy hálát adok a szüleimnek, hogy itt lehetek, hogy élvezhetem ezt az ételt, hogy dugtak, megszültek, enni adtak, felneveltek, iskolába járattak, hogy jó  diplomát kapjak, amivel eljöhettem az isten háta mögé Finnországba, és amivel megkereshetem a kenyerem, és ugyan szerényen, de a népes gyerekeimet is támogatni tudom, ha másként nem is, a halálom után az összegyûjtött kis vagyonkámmal (egy hitellel terhelt lakás, egy frissen megjavított autó, és némi lekötött pénz, ami nem futná egy autóra se.). És hálát adok a konyhás néninek, aki megfõzte ezt az ételt, igazán finom, csak egy kicsit sótlan, és a konyha minden dolgozójának, akikben kénytelen vagyok megbízni, hogy rendesen elmosták azt a tányért, és nem kapom el annak a szomszéd asztalnál ülõ srácnak a nátháját, amivel a tányérját és tálcáját összefertõzi. És annak is, aki megtermelte az étel alapanyagait, az állattartónak, a hentesnek, a földmûves parasztnak, aki a répát és salátát hozta, de ha õket hálával illetem, hálát érdemel a kereskedõ, aki kizsákmányolta a termelõt, és a sofõrt, aki ide hozta.

De honnan van anyám és apám, honnan vannak a dolgozók, akik az ebédemhez hozzájárultak? (Az elektromos szolgáltatót kifelejtettem, aki az áramot adta a tûzhelybe... de ha mindenkit felsorolok, a bankost, az orvost, aki ellátta a dolgozót... akkor minden embert fel kellene sorolnom a földön, és arra nincs itt most idõ, se elég hely, képzeljétek oda õket is, mint a répás mesében, ahol még az egér is húzta a macska farkát...) Hát mindenki egy nagy dugásból jött, azok szülei is, azoké is, és folytatva a sort ejutunk a zöld egysejtû ostoroshoz, onnan a molekulákhoz, ami nem jöhetett volna, ha nincs az õsrobbanás, ami szerintem szintén egy gigantikus orgazmus eredménye...

És a nap. Ha nincs a nap, nem alakul ki a földön az élet számára alkalmas légkör, nem segítette volna a gént mutálódni, hogy eljussunk a mai életformákhoz, nem lett volna energia, ami a növényt megnöveszti, hogy megfõzhessék, vagy hogy az állatnak adják, hogy felnõjön, hogy megfõzhessék.

Igen, ha el akarok jutni a forráshoz, ami minden energiának, élõnek (és talán élettelennek) az okozója, eljutok a naphoz, ami mindenkire egyformán rámosolyog reggel, aki mindenkit egyformán szeret és melegít, a feketét, a fehéret, a keresztényt, a kannibált, de még a rusnya rágcsálót is, aki a kocsimban elrágta a vezetéket, meg a szerelõt, aki megjavította. 

Ha egy valakinek kéne hálát mondanom, akkor a nap lenne az.

A nap az én istenem, aki anyajegyet növeszt és rákosít, ha túl közel megyünk hozzá, mint Ikarusz. Vö Bábel tornya.