Ma a dokinéni az orromon keresztül ledugott sztetoszkóppal (?) (kamerával) nézte meg a torkomat és a hangszálaimat. Még jó, hogy nem a seggem felől. Szerinte rekedt vagyok, szerintem mindig ilyen volt a kappanhangom. Ma nem tudtuk meg, miért fáj a nyakam az egyik oldalon, ezért holnap újabb képalkotó eljárással ismerkedek közelebbről a nyaki ultrahangon. A dokinéni szerint a 2021-es MRI kicsit overkill volt. Mindenesetre jól megfogdosott és megnyomkodott, a számat is alaposan megnézte, a szubmandibuláris tojásokat kereste, aztán azt mondta, hogy száraz az orrom, meg be van állva a vállizmom. Bár ezt tudtam, mégis úgy éreztem, hogy végre valaki igazán törődik velem. (Fiatalka volt, lelkes, még nem csömörlött meg a mindenféle betegek mindenféle bajaitól.)
Mikor mentem a rendelőbe felhívtam az ismerősömet, aki ott dolgozik, hogy van-e ideje találkozni. Már otthon volt, de csaptunk egy adhoc találkozót, ahol mind a ketten kibeszéltük a legfontosabb panaszainkat. Aztán arra próbált rábeszélni, hogy álljak be (panasz-) kórusba énekelni, mert hogy ő énekel, és az milyen jó hobbi. Hát ezekkel a hangszálakkal talán jobb, ha nem. (Ha én elkezdek énekelni, feljön a szén, olyan ronda. Nem a szén...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése