Rájöttem

...hogy a túrógombócba nem kell cukor, ugyan van benne dara, de azt tudom csökkenteni, és a tejfölt tudom ízesíteni steviával, tehát ma tudtam hódolni káros szenvedélyemnek

...hogy hiába keresem apám halotti anyakönyvi kivonatát, mert az akárhol is lehet, de az önkormányzaton a jegyzõ vagy az anyakönyvvezetõ tud adni róla másolatot, így ha karácsony elõtt otthon leszek be tudok menni a szolgáltatóhoz és lemondani a telefont meg a tévét, és ha már lúd, legyen kövér, az internetet is, ezzel megspórolunk valami kis összeget

...hogy ha karácsony elõtt haza utazok, akkor nem lesz idõm lejárni a 3 akciós mozijegyet, amit a nyáron vettem, így hirtelen el kell mennem megnézni barátokkal a Bugonia-t, mert azt még egyszer-kétszer meg akarom nézni, mielõtt kimegy a mozikból.

Megvan a mai kaja, megvan a mai program, és megvolt a mai ügyintézés. Sikeres nap.

Hát nem

Gyerekek lakást vesznek a közelben. Nem akartak ide költözni, mert szerintük ez a város biztonságtalan, de csak itt kapni ekkora lakást ennyiért. Ha a bank is rábólint, akkor mind a két fiam itt fog lakni a lakótelepen, és már semmi sem menthet meg minket attól, hogy majd hozzánk passzolják le az unokákat. Mondhatni alig várom.

Mikor az öcsémnek unokája lett, ecseteltem neki, hogy nem akarok megöregedni. Apukából hirtelen nagypapává válni. Nem akarok még botot, rollátort, derékfájást és pelenkát. Azt mondta, hogy mióta nagypapa lett, nem megöregedett, hanem megfiatalodott, mert mehet a gyerekkel homokozni, csúszdázni, és mindenféle mászókákon mászni, mitha maga is gyerek lenne. Hát, én valahogy erre sem vágyok még.

A lengyel takarítónk a múlt héten ment szabadságra, betöltötte épp a kereket, majdnem 2/3 évszázadot. Na ha arra gondolok, hogy nekem még 13 év a nyugdíj, vagy 15, megnyugtat, mert azt jelenti, hogy még visz. lag fiatal vagyok. De azt meg is kell (tudni) érni.

A hétvégén hallottam, hogy egy ismerõsöm kemoterápiája már nem mûködik, átkerült palliatív ellátásra. Ami a tünetek csökkentését jelenti. Ami azt jelenti, hogy a betegség gyõzött, már csak az ima segíthet. S közben azon gondolkodik, hogy ha hisz a csodában, szabad-e szembenézni a másik lehetõséggel is (rendbe tenni a pénzügyeket és a jelszavakat), vagy akkor az azt jelenti a fentieknek, hogy nem hisz eléggé? Komoly dilemma.

A párom erre azt mondja, hogy aki szabad meghalni (felkészült rá, megbékélt vele), az szabad élni is. Ehhez nem tudok mit hozzátenni. Az én mottóm most ez: "Ha a halálban élsz (félsz), nem élsz. Ha az életben élsz, élsz. Huoli pois!"

Elmúlt a november, itt a december, itt van mindjárt a születésnapom. Pont arra a napra tervezi a párom a gyerekeivel az elõkarácsonyt, mert karácsonyra minden gyereke elutazik. Hát nekem kicsit korai. Szentestére általában egy kocsmába szoktak menni a tesóival, így úgy néz ki, szenteste egyedül leszek.

A céges kiskarácsonyon is túl vagyunk. Mindenki kapott 3 kis cédulát, lila papíron fehér "drink ticket" felirattal. Azon tudtunk italt venni. Lila, mert az a cégünk színe. Mikor elfogyott a 3 jegy, pénzért lehetett (volna) venni. Én 2 italt ittam, az egyik egy vörösbor volt a húshoz, a második egy kóla. A harmadik jegyet odaadtam a kolleganõmnek, aki tovább maradt, hogy legyen hangolóvize a karaokéhoz. Itthon vettem észre, hogy az egyik drink ticket a telefontokomban maradt, ahová ezeket a bulin elrejtettem. A gáz az, hogy ugyanoda tettem, ahova a munkahelyi parkolóba szóló parkoló engedélyt is. Az is ilyen kis öntapadós lila cetli volt, amit a kocsi ablakába kellett volna ragasztani. De mivel most egy hónapig vonattal járok, csak betettem a telefonom tokjába, hogy ne vesszen el. S mivel az egy igen biztos hely, oda kerültek a pia cédulák is. S úgy néz ki, hogy az egyik piát a parkolóengedéllyel fizettem ki... Majd elmesélem ezt a hülye sztorit a portásoknak, hátha beveszik.

Szerintem is hihetetlen, de hát az élet néha dob furcsa eseteket.

Mikor ma a kocsihoz mentem, eszembe jutott valami vicces, amit le akartam írni, hogy kitegyem ide a blogra. Tényleg frappáns volt. Csak épp nem emlékszem, hogy mi volt az. Kezdem elfelejteni a kavintonom nevét... Ami azt jelenti, hogy vagy öregszem, vagy nekem is az agydaganatom kezd kialakulóban lenni. Mert asszimpótikusan mindegyikõnknek van, csak mire kifejlõdne, már nem vagyunk életben.

Hát nehéz ez. Az ismerõsöm annyira jó ember volt (még mindig az), annyi sokat segített mindenkinek, hogy biztos rá ott a túloldalon van most nagy szükség. Hátha ez vígasztal. Hát nem.

Bugonia

 A Bugonia film szerintem szuper. Budapesten láttam a gyerekemmel és a férjével, és nekem is, nekik is bejött. Kicsit idióta módon kezdődik, de belendül. Kb oda sorolnám, mint a Substance c. filmet, de ezt még kétszer megnézném, hogy kiderítsem, milyen más (Scorsese, Tarantino) filmekre utal. A substance-ből elég volt egyszer.

Megjött a tél?

A múlt héten fagyott, és a hétvégén leesett a hó, míg én Budapesten élveztem az őszi ködös időt. 

Folyománya: kedd reggel nem tudtam autóval menni munkába, mert még nem cseréltem kereket, és nyári gumival kockázatos lett volna. A hó csütörtökön elolvadt, de mivel mérgemben már megvettem a havi bérletet, most 1 hónapig (bear with me) lassan közlekedek ("magamban lassan, gondolkodva járok" - ki írta? lehet hogy Tagore?), és adok a keringési rendszeremnek meg a vázszerkezetemnek egy kis munkát. Prés alatt gyógyul a púpos jeligére a kiadóba.

Ma megint határidős fejfájásom volt, de amint megvolt az értekezlet és kiderült, hogy van még 2 hét befejezni az aktuális dokumentumot, akkora kő esett le, hogy eltörte a lábujjaim. Mennék haza, kezdeni a hétvégét, de estére program van, és bent kell megvárnom a munkahelyen, hogy az óramutató elvánszorogjon a fél 6-ig. Meg gyűjtök egy kis plusz órát, mert tegnap mínuszba mentem.

Tegnap konferencián voltam, ahol találkoztam néhány régi kollegával, és meghallgattam a szakmánk (legalábbis az egyik szakmám) aktuális problémáit. Évek óta ugyanazokkal küzd mindenki, és az AI is csak egy pár előadásba tudta beszuszakolni magát. Egyelőre minden (öreg) szaki kivár, elveszi-e a robot a kenyerünket.

Az agykutató csaj az empátiáról beszélt, az előadása annyira színvonalas volt, hogy meg is kerestem a TED-en. Mondhatni szerelmes lettem belé. Mintha a 400 fős nézőtéren folyton csak nekem beszélt volna.

Persze az ilyen helyen sok az önfényezés és a bullshit is. De azért csak végig ültem az egész napot, ha már mélyen a zsebembe kellett nyúlni (a cég nem fizette, de majd levonom az adómból).

Magyar kollegám felesége illusztrálta könyvet vettem a sárkányokról a gyereknek, hátha megtetszik neki a szakma. És Eki is bevallotta, hogy diploma nélül oktatja a tudást az egyetemen vendég előadóként. Kicsit visszatért az önbizalomhiányom, mikor egy másik kolléga és egy másik (tinder randi) nem ismert meg. De hát ilyen az élet, megöregszünk, meghalunk, újjászületünk, s ez alól ezek a taplók sem kivételek.

Szóval most elvagyok. A múlt heti Budapesti kiruccanás kicsit lestrapált.

Ja és egy sikerélmény. A python programom, amivel excelbe akartam írni, elhasalt a 160.000 soros inputon, másfél órát futott és még nem ért a végére. Gondolom betelt a memóriája. Tegnap este újragondoltam, mire is van szükségem, és írtam egy olyan változatot, ami polinom idő alatt megcsinálja (vagy inkább lineáris idő alatt), exponenciális helyett. Magyarul excel helyett szövegfájlba mentek, és azt etetem meg az excellel. Egyel közelebb vagyok a célhoz, de még van 2 gigantikus ugrás, amit meg kell oldani, mielőtt levakarhatom a windowst az otthoni gépről.

A sikerélmény, hogy tudok újra programozni, mégha kis csalással is, boldoggá tesz.

Megmutattam az asszonynak, az meg csak annyit mondott, hogy észrevettem-e, hogy csillog a szemem, amikor számára teljesen érdekltelen dolokat mesélek?

Átjött a gyerek is a tarhonyáért, ős is elmondta, hogy az ő asszonyában sincs sok megértés (IQ) vagy empátia, már megint veszekedtek. Egyenes következtetés, hogy a világ már elkárhozott, és megérett arra, hogy beszántsuk és sóval hintsük be a helyét.

Standup és szabadalom

A héten magyar standup komédiások voltak Helsinkiben a nagykövetség és a magyar kulturális intézet meghívásában. Nem tudom, hogy lecsekkolták-e õket elõtte, de az egyik eléggé égette a kormánypártot.

Akkor jutott eszembe, hogy nekem is végre bele kéne vágni, és a mindenhol összeszedett hülyeségeimet elõadni. Csak az tart vissza, hogy a szánalmas szövegemet hogy tudnám nevetségessé tenni, hogy kacagjatok.

A múltkor jövök haza, és áll elõttem a megállóban a busz. Azon látom, hogy alul és felül is villog a jobb oldali index lámpája (a narancssárga). Bal oldalon is kettõ volt neki, tehát ha balra megy, akkor a bal alsó és felsõ villog. Jutott eszembe, hogy milyen jó elrendezés. Majd ha a buszok repülni is tudnak, és magasságot akar változtatni, akkor ezekkel a már meglévõ lámpákkal tudja jelezni, hogy egy szintet emelkedni akar (a felsõ kettõ villog), vagy egy szintet lejjebb megy, akár leszáll, akkor az alsó kettõ villog. De mi történik, ha jobbra fel akar szállni, tehát szintet és sávot is egyszerre váltana? Semmi gond. Gondolnád, hogy akkor a jobb felsõt villogtatja. De nem ám. Az egy lámpa sötétben nem igen segít eldönteni, hogy merre akar menni. Ha jobbra fel akar menni, akkor a két felsõt és a jobb alsót kell villogtatnia, és az úgy fog kinézni mint egy jobbra fel mutató nyíl vége.

A kérdés az, hogy ezt szabadalmaztatta-e valaki, vagy érdemes-e szabadalmaztatni?

A másik az, hogy csináltam kapros túrós pitét, mert annyira kívánom a túrót, de se túróstésztát, se gombócot nem ehetek, a kõrözöttet meg már unom. A kapros túróshoz teljeskiörlésû és sokmagvas lisztet használtam, és elég finom lett, de egy hét után már únom. Minden nap csak 2-3 kis kockát merek enni, nehogy kiakadjon a laboreredményem. Aztán észrevettem, hogy a tésztája finom, mint valami sokmagos zsemle. A túró is finom volt, amíg nem volt a tésztára rásütve. Ma kínomban, hogy ne kelljen kidobni, szétválasztottam a túrós tölteléket (feltétet) a tésztájától. Holnap reggel a tésztáját pirítós kenyérként fogom megenni. A kapros túrót meg, ami a tetejérõl lejött, összetörtem, összekevertem tejföllel, és finom mártogatós szószt kaptam. Chipszet sajnos nem ehetek, de majd mártogatunk bele répát, vagy az ujjamat. Vagy rákenem a megpirított lepény-tésztára. (Avagy visszatérek a kiindulási állapotba).

Ezt már szoktam korábban is mondani, de az asszony azt szokta mondani, hogy a szuperképességem az, hogy tökéletesen tudom álcázni az intelligenciámat.

Vannak itthon mindenféle projektjeim. Az egyik az, hogy a számítógépem, amiben 2 darab 20 magos processzor van, nem elég jó a windows 11-nek, kénytelen vagyok linuxra váltani, de mielõtt letörlöm, rendeznem kell a régi mentéseket, az új fotókat és dokumentumokat hozzá rendezni. Most elkezdtem átnézni a korábbi archívokat, és mivel évente mentettem, minden fotóm és fájlom több példányban is megvan. Egyesével nézem végig, és jönnek vissza az emlékek 2010-bõl és korábbról, fotók a családról, a munkáimmal kapcsolatos gondolatok, és nevek bukkannak fel a régi leveleimbõl és jegyzeteimbõl. Ahogy most elnézem, csak az archívum rendezésével elmegy a hátralevõ életem, tehát addig nem tudom a gépet linuxra frissíteni.

Arra gondoltam, hogy csinálok egy kis programot, ami megkeresi a duplikált fájlokat, mert ha megtanulok mondjuk egy új programnyelvet, megcsinálom a programot, letöröltetem vele a többszörösen is meglévõ fájlokat, azzal hamarabb végzek, mint kézzel. El is kezdtem beszélgetni a mesterséges tudattal, hogy hogy kell hozzákezdeni. Programozni tudok, de nekem az új, hogy a püthont nem kell lefordítani gépi kódra, és nem lesz belõle exe. (Akkor hogy adok be neki paraméterként kezdõ könyvtárat?)

Ma annyira kiakadtam a windowson (azt ígérték, hogy nem kapunk frissítést, erre ma jött a kumulatív update), hogy gyorsan elmentem vettem egy 5 éves gépet, amin win 11 fut. Abba bele sem gondoltam, hogy ez nem oldja meg a helyzetemet, mert errõl a géprõl nem fogom tudni gyorsabban leszedni a dolgaimat, ha egy másig képet is babusgatni kell.

Volt még valami. Ja meg akartam mutatni a képeket. Itt a 40 magról a bizonyíték. És a kapros-túrós szétválasztás.