Kétszínpados fesztivál szerdán egy random kisvárosban a közelben ahol Bruce Willis kétfarkú gitárral nyomta

A drága tegnap ugyanannál az ügyfelénél volt, bõven éjfél után ért haza.

Ma random szerdai fesztivál volt a közeli 250 éves születésnapját ünneplõ kisvárosban. Az egyik régi kedvenc finn zenészem volt a fõ attrakció. Jó volt, de miért pont szerdára szerveznek 2 színpados, kajasátras fesztivált?

Tegnap meghalt a munkahelyi laptopom. Kumulatív windows frissítés volt, nem a rettegett 11-es évjárat, de aztán elalvás után bitlocker rescue képernyõvel indult. Az IT szerint erre a gépre az automatikus upgrade sem fog menni, jó lenne, ha mentenék mindent, és tervezetten, mint egy császármetszés, adott idõben frissítenénk. Nekem határidõm van pénteken, aztán 2 hét esküvõi szabadság, szóval most nem. De aztán mégis, a 10 órás meetingemet meg tudom hallgatni telefonról, aztán tartok egy hosszabb ebédszünetet. 10 elõtt leadtam a gépet, már 11-kor jött az üzenet, hogy kész. Közben én kimentem hosszabbat ebédelni.

Az uszodába mentem, ahol kinti medencében csodás napsütésben úsztam. Rohantam volna vissza a laptopért, mikor valaki rám köszönt. Kicsit finnes kiejtéssel, hogy szia B. Hát egy 23 éve nem látott szomszéd volt, aki a szakáll ellenére megismert. Akivel egy udvarban laktunk, és a gyerekek sokat bandáztak együtt. Aki lengyel, nõ, és szinte folyékonyan beszél magyarul. És ahhoz képest nagyon lefogyott.

S amikor visszamentem a laptopért, a liftben megnéztem, hogy milyen ronda nagy a pocakom. Most az all time high-on túl vagyok, picikét fogytam is (4 kilót), és a hétvégén már a legkisebb gyerek is megjegyezte hogy apa fogytál. Le is fotóztam, vettem elõtte-utána képeket. Mondom az asszonynak, aki szerint ez most nem az elõtte kép volt, hanem az utána, nézzem vissza milyen voltam 10 éve mikor még tengerentúli lányok után szaladgáltam. Vagy 18 éve mikor a coach suliban coacholtak az angyalok. Aztán eszembe jutott a bitcoin árfolyama. Ment fel mint az isten nyila, aztán kicsit visszaesett, azt mondják rá, hogy korrigált, aztán ment tovább fel, mint az isten nyila. Szerinte most én csak korrigáltam, aztán jönnek majd az újabb all time high-ok. Behalok.

Közben aludni kellene, mert a hétvégén le kell vezetni közel 2000 kilométert, és ha most sok az alvás elmaradás, akkor ott fogok bealudni. Fõleg ha magyar helyett finn kazettát hallgatunk. Az jobban igénybe veszi az agyam, és jobban elfáraszt, és elaltat, és az vezetés közben nem is olyan szerencsés.

Ha jövõ héten nem jelentkeznék, kezdhettek aggódni.

Pár napja hajnali 4-kor mentem aludni, mert csináltam az utitervet, merre megyünk, hol állunk meg, mert ha van terv, van mitõl eltérni (C) Baracskai, s minél pontosabb a terv, annál inkább képes leszek módosítani rajta, vagy észrevenni, hogy letértem a vágányról. Képzavar.

A mai zenész neve az volt, hogy Anssi Kela, ami magyarul úgy is fordítható, hogy Anssi Tébé. Mondom a nõnek, hogy jobb, mint ha az lenne a neve, hogy Anssi Adóhivatal (Anssi Verotoimisto). Erre elneveti magát, de nem azért mert tetszett a vicc, hanem azért mert annyira szánalmas, hogy az õ szent nyelvükbõl bohócot csinálok. Megint képzavar, mert a bohóc nem a nyelv.

Még annyi idõre visszajöttem, hogy mutassak egy képet a mai koncertrõl, ahol Bruce Willis kétfarkú gitárral nyomta. Mivel a szinpad messze volt, a video falról lõttem, bocsika.

Elkergetnek az emésztõrendszeri hangkitüremkedések

Nem vagyok képes többé tolerálni a drága tápcsatornájának (fejtõl lábig) a hanghatásait. Fing, böfög, és minden, ami közte van. Nem nem és nem.

Egész nap csend volt. Elment kilenckor, megjött este 10-kor, azt mondja, dupla napot számlázhat. Hurrá. Aztán megiszik egy pohár kólát, és hangosan ereszti ki a levegõt, most a felvégen. Azt sem akarom hallani. Eljöttem a saját szobámba, itt nem hallom.

Éjféli nap + palakszinta

Nem tudom mi a hivatalos neve amikor nem megy le éjjel a nap. Megvan, fehér éjszakák. Vagy világos? A kibaszott nap nem hajlandó este eltakarodni az égrõl, és világos van, és nem tudok elaludni, és reggel túl hamar kelfelek, és már 4-kor betûz a nap, és kurvára fáradt vagyok.

Mennyen Finnországba lakni akinek két anyja van. Nem embernek való.

---

Extra az elõzõhöz: tegnap pokemon vadászaton voltam, különleges esemény, 200 fölött jöttünk össze, hogy Gigantamax Machampot szerezzünk. Hangosbemondóval irányították a tömeget, vonultunk stoptól stopig. Mikor a végére értünk, a Myyrmäki focipálya mellett, épp a finn-német rögbi meccs ért véget (a finnek nyertek), a hangosbemondó bemondta, hogy a pálya szélén food truck-ból (utánfutós büfé) töltött palacsintát lehet kapni. Magyarul mondta, hogy palacsinta, ráadásul még helyesen is (nem pa-lak-szinta, ahogy várnád a finntõl). S valóban, magyarok jöttek Turkuból rántott palacsintát árulni. Megkóstoltam, drága volt, de nem rossz. Hoztam lex-nek is, neki is bejött.

Szakítópróba

Nicsak, majdnem egy hónap eltelt. Lássuk, mi minden történt.

Voltam otthon, találkoztam a lányommal aki hamarosan férjez megy. Nekem kell majd odavezetni az oltárhoz, és táncolnom is kell vele. Az elsõt még vállalom, a második nehéz, nagyon nehéz feladat. 100 éve nem táncoltam.

Megátogattam anyut is. Szellemileg és fizikailag is stabil az állapota, s már az is nagy szám hogy nem romlik.

Öcsémék unokára vigyáznak, amikor a fiataloknak dolga van. A lányom esküvõje napján is dolguk lesz. Azt mondták, hogy ha kapnak egy példányt a hivatalos meghívóból, akkor megoldják, hogy a Balatoni nyaralásból korábban feljöjennek és részt vegyenek a keresztlányuk esküvõjén. Az õ vejük aznap versenyez, a lányuk lesz majd a babával a frissítõ pontokon.

A fiaim lakásába méh vagy darázs invázió van. Érdekes, hogy a szomszédoknál nincs. Ez kb olyan, mint nekem a kutyaugatás, azok a kutyák is megtámadnak, akik mindenki mással barátságosak. Gyerekkori trauma lehet a háttérben, a csepel-szigeti házunkban is voltak a tetõ alatt darázsfészkek. Vajon a darazsak hogy szagolják ki a fiaim traumáját? Bennem már az is felmerült, hogy a vizipia gyümölcsös szagára jönnek, mert mind a két fiam vizipipázik.

Kedves ismerõsöm 50 éves születésnapjára nagy bulit szervezett, és megkért, hogy a fõleg finn barátainak fõzzek 80 adag gulyást és 20-25 adag lecsót (a vegáknak). Sikerült. Jól sikerült. Szakács öcsém adott receptet és tanácsokat ilyen nagy mennyiségre. Egyik szakács fiam és a párja segített elõzõ nap felvágni a 12 kiló marhalábszárt, 12 kiló krumplit, 10 kiló zöldpaprikát, 6 kiló hagymát, és 4-5 kiló mindenféle leveszöldséget. Rengeteg volt a cipelni való. Közben bónuszként 10 rúd rétest is csináltunk, 7 káposztást, 3 túróst. A másik szakács fialm és a barjátnõje segített aznap reggeltõl megfõzni, feltálalni, elmosogatni. Egy kollegám szülei korábban fõztek eseményekre (catering cégük volt), õk adtak a nagybaniba (cash and carry) kártyát, ahol olcsóbban megkaptuk a hozzávalókat, és õk adtak kölcsön egy 30 és egy 20 literes fazekat. Meg volt két 10 literesünk.

Igazi komoly projekt volt. Szépen kitaláltam, hogy a nagyobban elkezdjük a gulyást, s míg a hús puhul, addig a kissebben megcsináljuk a lecsót, azt kitesszük a 10 literesbe (20 adag), s aztán szétszedjük a húst 2 edénybe és úgy zöldségeljük be. Leszavaztak, hogy a lecsót frissen kell csinálni. A vége az lett, hogy volt 2 tele fazék gulyás (40 liter helyett 50) és lecsó sehol. Csak a hozzá való hagyma elfoglalt egy (tiszta  új) felmosóvödröt, a paprika másfelet, a 4 kiló paradicsom meg egy bevásárló szatyrot. Ez nem fér el 10 literes fazékban. A megoldás az lett, hogy a gulyást tettük ki a két 10-esbe (és abból is tálaltuk a vendégeknek, valaki mindig vitte-töltötte-hozta azt amelyik kiürült), és a kis fazékban megcsináltuk a lecsót. Mindenki dicsérte, ezért érdemes volt élni.

Aztán kiakadtam a leendõ exemen. Panaszkodott, hogy minket vendégnek hívtak, de az egész napot a konyhában kellett töltenie, a köszöntõ programoknak csak egy kis részét látta. Meg hogy odahívta a menyemet segíteni, fõzni és felszolgálni, és mibõl fizetjük ki. Kénytelen voltam a kaja hozzávalókért kapott pénzbõl átutalni neki a napi fizetést úgy, hogy nekem végül ráfizetéses lett a buli, s csak akkor derült ki, hogy lex (leendõ ex) a szervezésért 4x annyi pénzt számlázott ki, mint amit én a menyemnek utalni tudtam. És még õ keresereg azon, hogy a vendégek szolgálónak nézték, és mikor elmentek, neki köszönték meg a munkát és a finom kaját. Na akkor helyre tettem, hogy ha pénzt kap érte, akkor nem vendég, még akkor sem, ha az esküvõre vett ünneplõ ruhájában kellett 120 vendég után mosogatni. (Szerencsére a konyhán, ahol fõztünk, volt ipari mosogatógép, de azt is vagy 20x meg kellett "etetni").

Nagyon a végét járja, hogy elköltözök innen a picsába.

Ja igen, múlt héten volt egy éve, hogy összeköltöztünk. 2 év próbaidõben állapodtunk meg, mert utána adómentesen el lehet adni a lakást, ha nem mûködik. Szerintem én nem húzom addig. Hát aztán itt van 2 hét múlva a lakodalom, ahova autóval megyünk, na az nagy szakítópróba lesz.

(S a kisebbik bejelentette, hogy õt az én családom nem érdekli, a nevét is megváltoztatja, nem jön a nõvére esküvõjére, s én ezen most nem vagyok teljesen kiakadva, mert mindenki úgy él, ahogy tud, vagy ahogy szeretne, és másik embert nem lehet arra kényszeríteni, hogy azt csinálja, ami nekünk jó, de ettõl nekem õ még az egyik legkedvesebb gyermekem, s majd vagy megjavul köztünk a viszony, vagy úgysem leszek már itt sokáig. Finnországban nem a szülõnek van láthatási joga, hanem a gyereknek van joga találkozni a szüleivel, s ha nem akar, akkor kösz, hogy megcsináltál, adjad a pénzt de nem érdekelsz.)

A követség, vagy a magyar állam, meg postán küldött valami küldeményt. Lehet, hogy rákerültem a halállistájukra?

Legboldogabb nemzet

Magyar podcastot hallgattam amiben azt fejtegették, hogy lehet Finnország (és más északi államok) a legboldogabb. Azt gondolnánk, hogy a déli tengerparton ahol süt a nap, meleg van, és finom a kaja boldogabb, erre itt a sötét, április végén is eshet a hó, az oroszok bármikor megtámadhatnak, sok a depressziós, romlik az orvoshoz jutás lehetősége, és az emberek rengeteget isznak. Érthetetlen.

A kávézóban a török és iraki baristával beszéltgettünk. Szerintük akik a felmérést csinálják alzheimeresek, és nyáron, amikor a felmérést csinálják, nem emlékeznek a télre. Valóban, az a három hónap (20 fokos kánikulával) a hosszú és hideg tél után tényleg annyira eufórikus, hogy képesek vagyunk elfelejteni. Én is mondtam, többnyire augusztusban, hogy Finnország a földi kánaán (de ahogy öregszem, egyre kevésbé gondolom így).

Az, hogy a finnek alzheimeresek, akkor is nyilvánvaló, mikor hokimeccset játszanak a svédek ellen. Suomalainen voitta aina, a finn mindigy nyer a jelszavuk, pedig talán ha kétszer sikerült nyerniük. Annak is képesek örülni, ha valaki bejut egy döntőbe, máris nemzeti hős, egyáltalán nem kell hogy érmet is szerezzen.

Más nemzetek többet nevetnek, mint a finnek. Látszólag a finnek nem boldogok, inkább azt mondanám, hogy elégedettebbek, mert a szomszéd tehene sem zöldebb. Nézd meg milyen interjút adott Kimi Räikkönen mikor megnyerte a Formula 1-et. S ha szarul mennek a dolgok, akkor is azt mutatják, hogy minden rendben (sisu: ül a hangyaboly tetején, csípi a fenekét, mégse menne el, nehogy a szomszéd gyengének gondolja). 

A hétvégén vendégeink voltak, afroamerikai-litván páros, és este 11-ig jó hangosan beszélgettünk, és a finn párom meg a többiek jókat röhögcséltek, például azon, hogy a mobiltelefon állandóan hallgatózik, mert miképpen lehet, hogy ha kutyákról beszélsz, kutyás reklámokat ad.

Olyan hangosak voltunk, hogy a végén megjegyeztem, holnap az alattunk lakó szomszéd telefonja is eurovíziós és finn bevándorlós standup reklámokat fog adni, mert leginkább ezzeken röhögcséltek.

S most, hogy ezt leírom esik le, hogy miért vagyunk évről évre egyre boldogabbak: minden évben nő a bevándorlók száma, s csökken a finneké. Mi csak négyen voltunk, magyar, litván, amerikai és finn, de mi győztünk. Mondjuk én egyre inkább finn vagyok, egyre kevésbé tudom tolerálni mások hangos boldogságát.

Ui. Mai abszurd: a hangya-boy nem ugyanaz, mint a hangyaboly.