Esik a hó, fehér a város, és blogot kommentelek, oda illett egy versrészlet abból a versből, amit elsőiskolás koromban elsőként tanultam meg. Szabó Lőrinc: Esik a hó. Ugye mindenki tudja mit jelent, hogy "pepita a néger"? 7 évesen sokat gondolkoztam rajta, s ki tudja mekkora gyerek voltam mikor végre bekattant. Hozzá kell tenni, hogy anyukámnak volt egy pepita kosztümje, apró szürke-fehér kockás (nem nagykockás, heh), négert viszont még nem láttam.
Amint olvasom a verset, beugrik egy gyerekkori félelmem. Nem tudtam az óvodában ebéd után elaludni. Beszélgettem a mellettem levőkkel, piszkáltam őket, mocorogtam. Az óvónéni ránk szólt, hogy mindenki aludjon, aki nem alszik azt megbünteti. Azt is hozzá tette, hogy ő mindent lát, neki "televízió szeme van". Nekem az jött le belőle, ahogy a TV bemondó ott van minden lakásban, talán még látja is ami ott történik, az óvónéni is minden gyereket külön-külön ugyanúgy lát. És a haragja egyszer lesújt. Senki nem magyarázta el ott, 4-5-6 évesen, hogy ez képtelenség, és nem kell tőle félni, és televízió szeme nincs senkinek. Én mégis féltem, annyira, hogy meg is buktam az óvodában (évvesztes lévén - közeleg a szülinapom), 3 helyett 4 évig élvezhettem ennek a néninek a ijesztgetését. Még a rajzolástól is elment a tehetségem. Ez az eset jól megalapozta a félelmeimet, meg az alvási problémáimat. Keményen kűzdök az óvónénivel álmomban.
Hogy miért jutott eszembe? Mert a versben is van egy hasonlóan ijesztő rész:
"Ház tetején sok a drót:
megnézi a rádiót,
belebúj a telefonba..."
Ugye mondom, ott van mindenhol, a rádióban, a telefonban. A nagytestvér, gondolom, arról szól a vers. Nem vagyok paranoiás, csak parafenomén, fenomenálisan tudok parázni mindenen. Mondom: para-fenomén.
Ha már ijesztgetlek benneteket, még egy dolgot el kell mesélnem, mert ki akar jönni. Másik félelmem egy gyerekkori mondóka volt.
"Csicsijja babája,
itthon van a mamája
ne gyere be kankas.
Csicsijja babája,
nincs itthon a mamája
gyere be kankas."
Ez amolyan kedves altató dal, de benne van a kankas, aki egy félelmetes, ijesztő valami, amiről nem lehet tudni, hogy mi. Úgy fordítottam le magamban, hogy farkas (ne gyere be farkas/gyere be farkas). Innen aztán paráztam a farkasoktól is. Ugye erre rátett a "Piroska és a farkas" című mese is (szerencsére az a farkas nem rágta össze az ételt). Sokszor azt álmodtam, hogy a farkasok körbevették a házat, és nem tudunk kimenni. Azzal vígasztaltam magam, hogy az emeletre nem érnek fel, de aztán kaptam egy diavetítőt, hozzá a "Kismalac és a farkas" című mesét, és már nem hittem, hogy az emeleten biztonságban lennék. Ugye, mert a farkasok símán egymás hátára állnak benne. Mégsem kell félni, mert elárulja a trükköt: az okos kismalac "lekiállt hát a gaznak: forró vizet a kopasznak!" Szóval nem kell félni, csak lekiáltani. De kinek? A gaznak? Hú, hátha nem érti. Na és mi van akkor, ha a farkasok nem értik amit lekiáltok?
Keresem ezt a fenti mondókát, nagy a net, hátha lejegyezte már valaki. De nem, ilyen formában nem találom. Hát legyen okulásul, gyerekkoromban mivel altattak. De a szó, a kankas, még mindig megfejtésre várt. Mikor már nagy voltam, és udvarláson járt a fejem, a kankas szó új jelentést kapott: a mama szeretője. Ha itthon van a mamája, akkor bejöhet (csókot csenni), ha nincs itthon a mamája, minek jönne.
Most viszont megvan a valódi jelentés, néprajzi, bár a forrás (internet) nem tekinthető hivatalos, tudományos forrásnak, de hátha.
"Van a magyar néphitben egy meglehetősen népes hiedelemlény-csoport, amelynek egyetlen funkciója az egészen kicsi gyermekek ijesztése, ha túlságosan hangosak, helytelenül viselkednek vagy nem akarnak aludni. Leggyakoribb neveik: bubus, mumus, bankus, bönkös, böbös, kankus, kunkos, kankas, kókus, mókár, mánkus, mumák, mummu, mammó, hemmes, mankuj, vankuj... egy valamikori (erős negatív tulajdonságokkal bíró) mitológiai lény emlékét sejtetik" Itt az eredeti
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése