Vissza normálisba

A világ végérõl jut eszembe, hogy ha itt 30 fok van, lent délen Magyarországon meg 10, és hogy a szokásos északi hideg helyett a déli szél hozza a meleget ide Finnországba a Fekete tengerrõl, akkor azt is el tudom képzelni, hogy mégiscsak felborulóban van a világ rendje. Már azt is el tudom képzelni, hogy a föld áthaladjon valami 3 bolygók között, amitõl megdöglik a mágneses tere, megfordul, talán még a forgás iránya is, és onnantól fogva visszafelé éljük az életünket, holtan születünk és csecsemõként hagyjuk itt ezt a világot. Simán képes vagyok vizualizálni egy három napig tartó porfelhõt, ami eltakarja a napot, és ami megzavarja a pillangók szárnycsapásait, ami hatalmas hullámokat kelt a föld túloldalán, amitõl Artur Dent kénytelen lesz meginni jópár italt, mielõtt a vogonok végleg odébbálnak, hiába törülközõ, meg 42, meg minden.

Aztán az is eszembe jutott (tök jó, hogy nektek mindenféle szégyenkezés nélkül elmondhatom, mi minden jut az eszembe egyetlen nap leforgása alatt, a reinkarnációtól a gilisztákig), mi van, ha a sugárzás maga Isten, ami a világot élteti, sugárzás nélkül nem lenne a részecskéknek spinje, amitõl nem lenne tömegvonzás, meg lélek, meg semmi, szóval, ha Isten a sugárzás, a kozmikus, a napfény, de még a mobil telefon sugárzása is, akkor a rák, amit a sugárzás okoz, az nem tragédia, hanem az Isten hívószava. A helyzet az, hogy rengeteg anyajegyem van, tehát rengeteg kis antennát építettem ki magamon, hogy "meghalljam" az Isten hívó szavát. Olyan ez, mint az a stoppos törülközõ: nem biztos, hogy kelleni fog, de jó, ha nálad van. Tehát azok, akiket ez a súlyos betegség "megtámad", azok (és tudom, ez morbid gondolat, de hátha, és csak a magam vígasztalására is viccelek vele) érezzék magukat megtisztelve, hogy meghívást kaptak "oda".

A tudatanság okozza csak a félelmet: nem tudjuk, hol van az az ott, és mi van odaát. Fazék-e, amiben megfõznek, vagy gruppenszex.

Aztán még azon gondolkoztam, ha a világ végén (mit világ vége, basszus, mondjuk ki, halál, ami egyenlõ azzal, hogy a számunkra megszûnik a világ, legalábbis ez a jelenlegi, mert mint tudjuk, lehet, hogy van feltámadás - kinek? - vagy reinkarnáció, meg van a samsara) aggódom, és nem tudom elfogadni most, hogy nem élünk örökké, akkor hogy fogom elfogadni 70-80 évesen, mikor már sürgetõen itt lesz az ideje. Mi változik addig, amitõl ezt az elfogadhatatlant el fogom majd tudni fogadni? Ki lesz aki megmagyarázza, vagy aki megnyugtat, ha eddig nem sikerült? Ha minden jól megy, akkor még kb ennyi idõm van hátra, mint amennyi eltelt. Ha szerencsés vagyok, vagy felébredek, és abbahagyom az aggódást, talán még több is (a fogyással kell kezdeni, nehéz ügy, talán mégis jobb nem abbahagyni). Ha nem hagyom abba, akkor még kevesebb. Szóval jó lenne megtalálni azt a tanácsadót. Azonnal felbérelném, szüntesse be azonnal ezt a parát, ezeket a rohadt gondolatokat, mert hiába próbálok relaxálni, vagy elaludni, folyton visszatérnek. Vagy közben is folytatódik. Ciki - relax közben is jár az agyad. Ohm. És amper.

Méghogy kiválasztott. Mihez is ragaszkodom annyira? De jó lenne tudatlannak lenni.

Bárcsak az én drága tanácsadóm csak egy pici töredékét átadhatná annak, amit õ tud...

Visszatérve a gilisztákra: ha minden pillangó elõzõ életében (hihi, reinkarnáció) ronda féreg volt, akkor ezek az undorító giliszták mivé lesznek? Mert az biztos, hogy

János bácsi testét kukacok eszik
János bácsi testét kukacok eszik
János bácsi testét kukacok eszik
és az egyik felkiált: repetát!