Többen kérdezték, hogy mi bajom. Nem tudom. Fájt a torkom és a fülem, talán már 4. hete, (visszatérő fájdalom, mert áprilisban is ugyanezzel a fájdalommal voltam orvosnál), kértem alaposabb kivizsgálást. Megnézték, megállapították, hogy semmi, nyálmirigy gyulladás, de nincs benne kő, sem semmi más kóros a torkomban, erre másnapra elmúlik, és lemegy a fájdalom az ágyékomba, az alsógatyám fáj, aztán pár napra rá felmegy a vesék és a májam tájára, onnan meg fel a szívhez, hogy szúrjon a mellkasom és durva szívritmuszavaraim legyenek. Még tudom kezelni, de ki tudja, meddig. Éjjel rosszat álmodok, nem csak olyan lidérceset, valósnak tűnik, és engem gyilkolnak, vagy alattam robban... és ez általában valami betegség előjele. Hát kábé ennyi. Az előbb kifeküdtem az udvarra egy napágyra, néztem az eget, vékony felhőréteg takarja el a csillagokat, de jól esett a hűvös, friss levegő, közben eszembe jutott, hogy álnéven kellene indítani egy blogot, "őszintén a halálfélelemről" címmel, amiben le lehetne írni mindazt a sok parát, meg félelmet, ami itt naponta körbevesz, meg mindazt a sok módszert (pl templom), amit kipróbáltam ellene, s hatástalannak bizonyult. Elegem van ebből a vándorló betegségből, tudom, hogy lelki, a belső ürességet akarom vele betölteni, de már nagyon zavar. Az egyik kedves ismerősöm erre azt szokta mondani, hogy szét van csúszva. Én meg szét vagyok esve, és képtelen vagyok összeszedegetni a darabjaimat. Nagyon rám férne már egy hét szabadság. De nem akarom, hogy valami betegség kényszerítsen otthon maradásra.
Egy fazon, akit a nyáron ismertem meg a Lappföldön, most körbeutazza a Földet. Kivett egy év szabadságot, és él. Nekem mikor lesz erre merszem, meg pénzem? Miért nem tudjuk azt csinálni, amit szeretnénk? Miért ilyen bonyolult az élet?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése