Szeretetnyelv

Vége a szabadságnak, lehet újra dolgozni. Úgy jöttem, mint aki szerelmesével találkozik, és úgy mentem haza, mint aki fogorvosánál volt (jelentkezzen, akinek a kettő azonos). Bent átforgattam az asztalomat, lefoglaltam egy felszabadult ablak melletti helyet, itt az ilyenért élet-halál harc folyik. Nem hagyhattam olyan kollegának aki havonta egyszer jön csak be. Jó is lenne így dolgozni. Szívesen utaznék és dolgoznék otthonról én is.

Ma adom vissza az egyik kolleganőmnek az Egymásra hangolva - Öt szeretetnyelv a házasságban című könyvet. Lehet, hogy túl sok ilyet olvasok mostanában. Idefelé a villamoson (Mi az, sárga tömegközlekedési eszköz v-vel? | 8 vagy 9 betű? | 9 | Volánbusz.) a mellettem ülõ csaj pont ezt olvasta, kedvem lett volna elővenni a sajátomat (a könyvet, te perverz), de inkább Popper Péter-t fejeztem be, Felnőttnek lenni címmel. Jó lenne végre felnőni? Vagy jobb örökre gyereknek maradni, az infantilis beidegződések ellenére?

Még valami, feleségem a múlt héten diszkóban volt (nem tudom kivel), és ezen a hétvégén a Budapest parádéra mennek (nem tudom kivel). Mi a táncos társakkal és szüleikkel bulizunk, kösz a meghívót, majd a mézes pálinka segít feledtetni az örökös nagy bánatomat.

Még valami. Megpályáztam egy állást cégen belül, most kaptam választ, hogy nem engem választottak. A mostani káoszos (jé, majdnem olyan mint a koszos) állapotban nem is baj, hogy maradtam ott ahol vagyok. Jövő hétfőn látom először a jelenlegi (júliusban szerzett, még új) főnökömet, majd kérek cserébe fizetés emelést, hogy itt maradjak. Ha nem ad? Mindjárt kiderül.

Hétfőn beszélek az agyturkálókkal, mi nem tetszett nekik, egyáltalán, mire vagyok (még) alkalmas (ennél a cégnél), azon kívül hogy titkárnői munkát végzek. Így igaz, az összes érdekes projektnek vége, és nem látszik új kihívás, mintha a munkánk nem lenne igazán fontos, pedig a tegnapi értekezleten felhúzott zászlón ott szerepelt a területünk 2 másik mellett... Sőt, most már 6 managert kell hármunknak kiszolgálni, így egyre jobban elértéktelenedünk. Aki ismer, tudja, mi a szeretetnyelvem, mivel lehet velem éreztetni azt, hogy fontos vagyok. A (volt) főnőkőm (aki most már a csoporttársam) fél évben egyszer (akkor is elég burkoltan, finn módra) mondja, hogy fontos vagyok a cégnek, hasznos amit csinálok (a feleségem meg még ritkábban, neki már felesleges is vagyok).

Az új munkahelyen már várnak, itt meg még nem montam fel, hátha ölembe esik egy jobban fizető projekt, vagy egy céges autó. A felmondással megvárom az új fönökömmel való hétfői megbeszélést. Kedves kollegám, a 3 mentorom közül a legfontosabb, segített összeszedni pontokba a legfőbb érveket, amivel a tárgyaláson indulhatok. Addig is kikapcs, mézes pálinka bekap, és kikapcs.

Ha többet nem írok, akkor minden titkos tervem, vágyam, perverzióm idő előtt kitudódott...