Ahogy Gyula írná, hipochonderkedtem tegnap. Nem volt semmi bajom, de mintha infarktus kerülgetett volna, meg kellett állnom, ki kellett beszélnem magamból a problémákat. Család, pénz, munkahely váltás. Azon gondolkoztam mennyi pénzem marad, ha feladom a számlákat. Fizetés utáni élvezet. Meg az előző esti konfliktus utórezgése. Igazán megvoltam e kellemetlen érzés nélkül, már nem is tudom az idejét mikor éreztem magam ilyen pocsékul. Aztán feleségem elém jött, estére elmúlt minden. Orvos vizsgálta reggel a szívem, a szőrös mellkasomról folyton leesik a tappancs, pedig alaposan rányomták, piros karikákat hagyott a bőrömön. Nincs semmi baja. Idegi, vagy gerinckopással kapcsolatos izületi. Bekentek valami molyriasztóval, és beutaltak a konditerembe kimozgatni. Most itt illatozom a meetingen. Jól vagyok. Jól vagyok?
Most amikor minden a rendes kerékvágásban, mikor minden problémám megoldódni látszik, nem is lenne okom rá, hogy infarktust kapjak. Akkor mégis miért kerülget időnként a frász?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése