low motion

alacsony a hangulatom, nyomottá tesz az idõ, vagy a gondolatok, vagy az, hogy gyerekeim veszekednek, meg a csicsergésük, mert be nem áll a szájuk, ami úgy hiányzott a hétköznapokon, most meg a hétvégi pihenésben túlontúl elevennek tûnik, meg a veszekedésük, amit soha abba nem hagynának, meg a kedves mosolyuk mikor alszanak; belõlük még nem veszett ki a gyermeki naivitás, a huncutság, az agresszió, a mindentkimondó õszinteség; csak nekem ez most távoli és idegen, mikor a bennem elveszett gyereket keresem, és próbálom újra életre kelteni, a saját ivadékaim között nem találom a helyem, igazából sehol sem találom a helyem, csak menekülök; elfutok a nehézségek elõl, csak ne kelljen dönteni, pedig mindenhol mindenben dönteni kell, és a döntés elõtti pillanat a legédesebb, amit ki kell élvezni: menjek vagy ne menjek, egyek vagy ne egyek, szedjem vagy ne szedjem a vitaminokat, igyak vagy ne igyak alkoholt, dohányozzak vagy ne dohányozzak, csajozzak vagy maradjak monogám, olvassak vagy zenét hallgassak, mintha nem lenne mindegy; az élet eleje és vége ugyanaz, a hossza már eltérõ, és az is, hogy merre haladunk; állítólag rajtunk múlik, hogy az útkeresztezõdéseknél merre megyünk tovább; milyen jó lenne, ha valaki építene egy nagy autópályát, és azon csak végig kellene hajtani, 1 test 1 lélek, 2 kerék, 3 feleség, 4 szeretõ, 5 lakás, 6 gyerek, feneketlen pénztárca, és nem a kátyúkat kerülgetni, és mikor lent vagyok a gödörben és nem tudom lesz-e elég erõs a motor, hogy felvigyen a következõ hegyre, vagy kiszállok és itt maradok, akkor rámkiabálna a mögöttem haladó, hogy a vége elõtt nincs megállás, és