Passz

Ma nem vagyok valami jó passzban. Ugye nem baj, ha most nem írok semmit? Nem akarok panaszkodni. Most mást mondani nemigen tudnék. Gondolom sejted, mi bajom. Valóban? Akkor mondd el nekem is!

Na jó, vegyük sorra. Reggel nem ettem, nem ittam. Ultrahangon megkaptam a letolást, elõtte egy órával innom kellett volna. Nem találták meg az aranytojást, sem a drágaköveket, mégsem teljesen tiszta a kép, kicsit túl nagy a hasam, ezek szerint ami benne van is, pedig nem iszom. Az ágyéki ultrahang lehetett volna izgalmasabb is, a gyakornok néni, amúgy kedves, de még tapasztalatlan, nem volt kiváncsi a férfiasságomra, nem is nagyon bolygatta azt a környéket. De azért a bogarat elültette, ennyi elég volt, egy szikra, amitõl lángra lobban a ház, vészriadót fújtam, háziorvoshoz szaladtam értelmezni a látottakat, aki egyenesen beutalt vérvételre, megint éhgyomor, mentorálás lemond vagy eltol, ebéd helyett mehetek megvallani bûneimet. Hogy ne izguljak? Hogy nincs még vége a filmnek? Valami gyulladásom van. Ja, pár napja fáj a fogam. De a lábamban?

Barátom, aki amúgy nagyon szivar helyzetben van, totál depresszió, de végre dolgozik, vígasztalt reggel: úgyis az utolsó pillanatig élni fogok. Jó, ez felvidított. Aztán este anyukám vígasztalt. Senki nem kiváncsi már rám, hiába a két telefon, nem csörög egész nap sem.

Egyébként a kádfürdõ jó, rá vagyok kattanva, elnyúlok a forróvízben akár egy órát, idõnként új vizet engedek ha már kihül a minimedence. Ha este fürdök, a semmire gondolok, ellazít és könnyebben elalszom. Ma az ultrahang miatt reggel fürödtem, így meg pozitív hangulatot csinált, jó kedvvel indultam dolgozni, és tartott egész addig, amíg el nem kezdtem éhezni, és parázni a vizsgálat lehetséges eredményeitõl elõre.

Háziorvosnéninél volt a kedvenc asszisztencia, szegény szintén sokat panaszkodik, pedig csinos, fiatal, jó feneke van, mégis kicsi az önbizalma. Na ha összeakadunk, csak árad belõlünk a panaszkodás, biztosan jó pár lennénk. Sajnáltam, hogy boldogtalan. És ha sajnálunk valakit, azt nem illik letámadni. Amúgyis a (mégmeglévõ) pasija várta.

Mégis, mennyivel jobb lehet nõnek lenni: ha megunja az egyedüllétet, csak rámosolyog valakire, és bevállal egy horkolós estét, talán meg is fogja rövidebb-hosszabb idõre. Nekem meg szenvednem kell mire egy nõ összejön, aztán elzavarom, ha nem az igazi, aztán szomorkodom megint az egyedülléten, és hónapokig gyüjtöm a bátorságot, hogy megszólítsak valakit. Jut eszembe, a lányt a vonaton azóta sem láttam. Talán vogon ûrhajót stoppolt magának.