Annyi minden történik, amit megosztanék. Minden nap csak írnék. De vannak dolgok, amit itt nem lehet elmondani, sem úgy visszaadni, hogy az másnak is olyan kedves legyen.
Tegnap elhagytam a telefonomat. Vagy ellopták. Egykutya. Csönegettem egy órát, végül valaki felvette és kinyomta. Biztos h megtalálták, eltették, hazavitték. Ha szerencsém van, nem csináltak nagy számlát. A készülék egy olcsó Nokia volt, de a telefonszámok, SMS-ek, feljegyzések között lehetett fontos (nem tudtam kimenteni belőle semmit, nem volt kábelem).
Tapasztalat: fontos dolgokat nem szabad a telefonban tartani. Pl. kedvesed bikiniméretét. A gyereked legújabb jópofa elszólásait. Határidõket. Neadj isten, egyszeri családi fotókat. És a számokat menteni kell papiron is.
- Apa, mit csinálsz?
- Gondolkodom
- És mire gondolkodsz?
Leadtam a mozikönyvet, és elhoztam egy Mit árul el a betegséged címût. Azon rágom át magam, érdekelnek az elfojtások, és a belõlük eredõ következmények. Talán megtudok belõle valamit magamról, meg a világról. Meg a betegségekrõl: ha találkozok egy beteggel, talán tudni fogom, hol kell elkezdeni a a terápiát.
A mozikönyv egyik legfontosabb tanulsága, hogy megtudtam, miért szeretek moziba járni. A film által keltett feszültség, katarzis, szorongások megfogalmazása és a félelmek sikeres leküzdése kizökkent a valós problémákból, a film idejéig. No meg a mozi sötétjében senki nem látja, ha elérzékenyülünk, és van egy különleges feeling, ha egyszerre nevet fel a sok néző. A mozi közösségalkotó szerepe sem lebecsülendő: közös élmény, amiről utóbb lehet beszélni. Respect a mozikluboknak: Olcsiplex, Északi fény. Saját Betondplex beinditásán gondolkodom... Hétvégére lefoglaltam az Ördög Pradát viselt, de ha nem jó, van itthon Amelie, és Kaurismäki is.
Megyek, kirakom az agyam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése