Templom

Ritkán jutok el templomba. Volt idő, mikor a gyerekeket gyerek-istentiszteletre hordtam, s míg tartott az óra, beültem én is a templomba. Nagyon egyedül éreztem magam, nem igen tudtam, hogy kell viselkedni, hova szabad ülni, és mi az az ima amit leülés előtt mindenki elmond magában. Aztán ezek a dolgok a helyükre kerültek. Még azzal is megbékéltem, hogy a kijáratnál a tiszteletes mindenkivel kezet fog, vált egy pár szót, nem lehet csak úgy meglógni előle.

Mikor vége lett az évnek, elmaradtak a hittan órák, és már csak egy párszor mentem el magam, kicsit morgolódott miatta az ex feleségem. Akkor valami bajom volt, valami hiányzott, Finnországból hazaköltözés után, és örültem, hogy felfedeztem magamnak a templomot.

A múlt héten nyitott ajtókkal vártak mindenkit a budapesti templomok. Nem csak felnőtteket, a gyerekeket is várták, a Baross utcai templomban például mászófallal: a templom oldalára szereltek egy nagy deszkát, amin falmászó bütykök voltak, ott próbálkoztak a fiatalok. Gondoltam a fiaimra, akik szeretik az ilyen játékot, s magamra, amint ott bent ülök, míg ők kint másznak. Micsoda gondolat: meghódítják a templomot.

Hétfőn ebédre igyekezve bementem egy templomba, és leültem pár percre csendet hallgatni. Megállt a világ körülöttem, s lelkileg rendbe tett. Nem akartam én templomba menni, de valamitől úgy éreztem, ide be kell mennem. Valaki vagy valami hívott oda. Nem tudtam, mit akar üzenni, így hát elmondtam egy imát, és mentem tovább. Másnap megértettem, miért is kellett nekem akkor ott leülnöm és elgondolkoznom. Megértettem, hogy a világ, legalábbis az, ami minket körül vesz, legyen az a mikro-világom, nagyon hirtelen nagyon nagyot tud változni. Ami az addigiakat értelmetlenné és oktalanná teszi, és az élet, meg a mindennapi rutinok átszervezésével jár. Azóta minden nap szánok rá időt, hogy megfogalmazzam mindazt, amit szeretnék, mondhatni kérek, s ezért cserébe mit tudok és fogok adni. Ez azóta bevált, és remélem akkor is megmarad, mikor már nem lesz rá igazán szükség.