Szalon

Áll a fa, és ahogy Loncsár szomszéd mondaná, fáradjanak a szalonna. Akarom mondani a szalonba. A fáról ne egyetek, maradt még egy nagy adag.

Hát akkor isten éltessen mindenkit, boldogságban, békében, nőjön a feneketek, örüljetek és ünnepeljetek. Kellemes Karácsonyt!

Hogy el ne felejtsem, felírom: A békásmegyeri közösségiháznál árultam a fát (azaz árulta a termelő, én meg ellestem a faárulás mesterség minden csínját bínját, bár szűk az én paradigmám, s a kötözés csak nem akart az ő tacit tudásából az enyémbe vándorolni), s közben olyan mondatok kavarogtak a fejemben, tipizált gyorséttermi kérdések, hogy ha feltettem (volna) a vevőknek, akkor lett volna nemulass. Hát, nem nagyon fogyott a somogyi fa, de azért a kérdések csak jók voltak, múlattam magam rajta.

- Egy fát kérek.
- Milyet adhatok?
- Olyan másfél méterest.
- Egybe vagy szeletbe?

Vagy a másiknak:
- Csomagoljam, vagy itt fogyasztja el?

A harmadik:
- Milyen fa az ott?
- Ezüst.
- Arany nincs?
- Nem, azt még nem találták fel.

Na de hogy a vevő sem volt felkészülve a tipizálatlan kérdésre adott tipizálatlan válasszal, az már sok volt, el is ment a kedve a vásárlástól:
- Mennyibe kerül a fa?
- Az attól függ, milyen fa, és mekkora.

Most, hogy a fa áll, rohanok, hátha kapok még egy kis élesztőt valahol. (A Tesco Disco még nyitva.) Meg felmérem az utolsó napi forgalmat. Az nem lehet, hogy ne süssek bejglit, még soha nem csináltam. Igaz, a kolleganőm meglepett dióssal, mákossal, de azokból már alig van. Na meg a sok gesztenye, azzal is kell valamit kezdenem. Aztán a sok bejglitől talán majd jobb kedvem lesz pityeregni is, mert a zene, az nem hozta meg a magányos karácsonyi hangulatot, hiába ment végig a lemez kétszer. Jól vagyok egyedül! Na ja, az is igaz, hogy az előrehozott karácsony nem az az igazi szomorkodós nap. Örülök, hogy a nagy munka letudva.