Mummolassa

A hétvégét a szüleimnél töltöm. Erre a finneknek van egy kifejezésük: mummola. Magyarra úgy fordítanám: mamánál, vagy még jobb, hogy mamafia.
Nem azért vagyok újra mamafia, mert az anyukám szoknyája árnyékában jobban érzem magam, bár ez sem elvetendő szempont: mindenkinek a hazai koszt ízlik a legjobban. Rájuk fér néha a segítség: felragasztani a falról lelógó telefonvezetéket, megragasztani a szétment széket, pakolni a pincében, kiállításra képeket válogtni, és heccelni a húgom. Itt nem kell főznöm, tudok tanulni, jobban alszom, és ami most a legfontosabb: innen indulva gyorsabban eljutok egy csomó helyre. Ha akarom, meglátogatom a volt osztálytársakat, a környéken lakó kollegákat. És sétálni is szívesebben elmegyek oda, ahol gyerekkoromban csavarogtam.
Sokat gondolkodtam azon, hogy kezdhetne önálló életet egy fiatal, mikor 28-30 évesen is a szüleivel lakik. Nagyon nehéz. És néhány napot itt töltve nekem is nehezen meg a hazaköltözés. Van valami, ami visszatart. Lustaság lenne? A friss levegő? A kiszolgálás? A kutyasétáltatás? Na de menni kell, ma nagy batyúkkal haza ballagok, vár a takarítás, a tanulás (amit magammal hoztam, elfogyott, újat kell keresni), vár a reggeli úszás, meg az utazás.