Villamosajtó

Nem villamosszék, nem is olyan ajtó, amelyikbe villamosáramot vezettek. Amiről írok, az a sárga budapesti villamos ajtaja. Fontos, hogy budapesti. Máshol másmilyen színű lenne.

Első kép. Megáll a hátizsákos bunkó az ajtóban. Nem akar leszállni, tovább utazik. A kocsi belsejében rekedt utasok kerülgetik. Annyi esze nincs, hogy kiszállna, majd miután kicserélődtek mögötte az utastársak, visszaszállna és támasztaná tovább az "Ajtónak támaszkodni tilos" táblát. És hallgatja a fülbe épített pacemaker tuctuc ütemét.

Második kép. Mámika. Épp elindult a villamos, már szalad az ajtóhoz, hogy ő lehessen az első leszálló. Kapaszkodik. A villamos kanyarodik, a híd alatt nagy ívet vesz. Mámika majd elesik, de védi az ajtót. Jó kapus lenne belőle. Vagy bárisnya a minszki hotelben. (Ott még ülnek a gyezsurnaják a folyosó végén, WC papírt tőlük kell kérni, mindenkit felírnak, akár ott lakik, akár vendég, tudják ki van bent és ki kint, ki kivel találkozik. Ha óvszer kell, azt is ad.) Szóval mámika a cekkerrel, vagy a gurulós bevásárlókocsival áll az ajtóban. A villamos megáll, ajtó kinyíl. Mámika egyet lép, megáll. Közelebb húzza a kocsit. Mégegyet lép. A bevásárlókocsi egy lépcsőfokot zökken. Mámika az utolsó lépcsőfokkal kűzd. Csúszik a járda, óvatosan teszi le a lábát. Tapasztalgatja, vajon meg tudja-e tartani magát. Súlypontáthelyezés. Sikerült, egy lábbal már a járdán. Másik lába még bent a melegben. Mint a farkas Kismalac házánál, csak fordítva.

"Mellső lábam örül nagyon,
többi miért szenved fagyon?"

Még élvezi a villamos melegét. Villamos csenget. Mámika végre kikászálódik a vagonból. Kocsi is zökken utána. A többi utas megkezdené a leszállást, de mámika megáll, szerelvényt igazít. A villamosmegállóban, a villamos ajtajában. A türelmes utasok megvárják, végülis, ő is részese volt annak a múltnak, aminek a jövője a mi jelenünk. Megette már a kenyere javát. Nem akarom bántani. Csak mondom kicsit hangosan, mert látom a fülében az időskori mp3 játszót:

"NE TESSÉK AZ AJTÓBAN MEGÁLLNI!
Nem tudunk a nénitől leszállni."

Ha maga elé engedné a fiatalokat, akik még sietnek, talán akadna köztük olyan is, aki a nagy cekkert segítene leemelni... Így csak bosszúságot okoz.

Harmadik kép. Mínusz nyolc. Este nyolc. Villamos áll a végállomáson. Vezető melegszik a melegedőben. Két utas ül a villamoson. Dideregnek. Villamos mind a 7 ajtaja nyitva. Mennyivel jobb lenne, ha a középsőket becsukná, az utasok, ha jönnek, úgyis csak a két vége felől jöhetnek. Kevesebbet kellene fűtésre költeni, és kevésbé dideregnénk.

"Nálunk, Hollandiában gondolkodnak az emberek", mondja a mellettem ülő nő. "Itt az utóbbi 40 évben leszoktatták az embereket az önálló gondolkodásról. Mindig megmondták, mit kell tenni. " "Igen, igen, csak hát az a 40 év már 20 éve véget ért." - mondja a társa.

Nálunk, Helsinkiben meg gombnyomásra nyílt az ajtó, ha felszálltak, automatikusan visszazáródott. Ha nem felejtették volna ki a párezer Forintos infraérzékelőt, (ha valaki épp felszáll, ne csukódjon rá az ajtó), itt is be lehetne csukni automatikusan. Mint a héven. Ott kézzel nyitjuk, és zárjuk a hidegben.

Igazából nem nagy a különbség. Itt is, ott is vannak fiatalok, idősek, villamosok. Hidegek is. Csak a villamos szine más.