Backdoor kommunikáció

... a neve, ha jól emlékszem az alábbi esetnek. Reggel kitettem egy tál süteményt a kávézóba. Sokat sütöttem, a nyakamra száradt volna, gondoltam, eljátszom a kedves kollega szerepét. Ki akartam írni mellé, hogy vidd és edd, de nem volt sem toll sem papír, ezért ott maradt úgy, ahogy. Mikor mentem kávézni, látom, hogy sértetlen ott a süteményes tál, senki nem mer hozzá szagolni. Elmondtam nekik, megették. Hurrá. Mondtam még viccelődve, ez egy szociálpszichológiai teszt volt.

Délben megjelent egy darab eper a vízforraló mögött. Szép, érett, nagy szem eper. Mellette tejszínhab. Kísértés. De a kollegák, úgy láttam, most sem csábultak el. Még le is játszottam magamban, hogy valaki így akar a reggeli csínyemért visszavágni. Hogy ez az eper igazából nekem van címezve. Nem mertem beleharapni. Inkább egy post-itra kiírtam: Ez egy szociálpszichológiai teszt. Ne edd meg! Pár órával később ezt látom: Az eperbe valaki beleharapott. Aztán egy tányérra mosolygós fejet rajzoltak a tejszínhabbal, és a tányér szélére ragasztották a post-it-et. Gerillakommunikáció. Avagy back-door.

(Ha tudni akarod mi a perpeetum mobile, fordítsd meg!)

Ez meg itt valódi backdoor művészet valamelyik művész mozinkból: