Minek panaszkodni?

A francokat fogok panaszkodni! Az élet minden nap új dolgokra tanít. Ha nagyon egy dologra koncentrálok, minden más elmarad. Mint a mai reggelim. Odaégett. Na és? Legfeljebb fogyok egy kicsit. Mindent lehet nézni pozitívan is, negatívan is.

Néha a vonatról egy megállóval hamarabb szállok le, hogy a sétálóutca végén vegyek kenyeret. Ott két megállóra fel szoktam ugrani a buszra, hogy hamarabb hazaérjek. Pénteken is így volt, na de a busz az első megálló után elfordult, és egy másik busz vonalán indult el. Rádudált egy másik járat vezetője, megmutatta neki, merre kellene mennie (néha a 71-esen kérdi meg a vezető, merre van az út), de ez csak ment tovább a maga feje után. A sportpályánál állt meg leghamarabb. Onnan kis sétával hazaérek. Mosolyogtam magamban, eszembe jutott a telefonfülkés Örkény egyperces, és fejben írtam is egy hasonlót: hogy a buszvezető kihajtott a tengerpartra Dunapartra (mitől írok tengerpartot, mikor a Dunára gondolok?), megcsodálni a napsütést és a vizet, majd bemondta, hogy műszaki okokból a szerelvény nem közlekedik tovább (és a rakpartról belehajtott a vízbe, néztem amint elmerült). Ez a kis malőr, vagy közjáték az eszement vezetővel megnevettetett, estig jó kedvem lett. Talán nem is emiatt. Közben elnéztem az utasok arcát. Először ijedtség: merre megyünk? miért? Aztán méreg, és düh, volt, aki majdnem sírva fakadt, hogy hogy kerül innen haza. Nem volt mégegy olyan utas, aki hozzám hasonlóan nevetett volna a dolgon. Mert ha valaki úgy akarta, hogy egy kicsit többet sétáljunk, akkor hát sétálunk. Bumm. Nem nagy ügy, szép időben jól esik sétálni. Ja, hogy folyton rohanunk, és elkésünk otthonról, és nem tudjuk időben bekapcsolni a tévét? Vagy hogy az ebédet 10 perccel később tesszük oda? Vagy hogy a gyerek 10 percet vár a ház előtt? Kibírja. Mint ahogy kibírja az a rokonom is a kínt, aki, mikor reggel lemegy a kocsihoz, sietne munkába, észreveszi, hogy lapos a kereke, az éjjel leeresztett. (Parázik: VALAKI leeresztette.) Na és? Lecseréli a kereket. Nincs pótkerék? Kér pumpát. Tényleg lyukas a kerék? Akkor megy BKV-val. Ha fontos tárgyalása van, ahonnan nem késhet el? Hív taxit. Nagy ügy! Kétségbeesünk, ha a megszokott életünk egy kicsit felborul. Ha az eltervezetthez képest 3 percet kések a moziból. Vagy ha nem jár a villamos.

Szombaton, az "ünnepi harcok" miatt nem járt a négyeshatos. Azt még csak bemondták, hogy villamospótló buszok járnak, de azt nem, hogy a villamospótló a 2. megálló után elfordul, és az Orczy tér felé kerül. Petőfi hídtól Margit hídig nincs járat. Vissza kellett gyalogolni, metróra szállni, onnan másikra, aztán a hév. Jó nagy kerülő. Akkor és ott nem tudtam a dolgon nevetni, éreztem, hogy elfog a méreg. Egy kedves ismerősömmel lett volna rögtönzött találkozóm, és nagyon dühös lettem, hogy ez mégis elmaradt. Pedig 2 órával később úgyis vele találkoztam volna... Változott valamit a világ? Nem. A vonatot lekéstem, az esti találkozó ettől független megvolt. Annyi változott, hogy másként értékeltem a világot. Azt a világot, ami bennem alakul ki, és csak a hangulatom befolyásolja, hogy miként élem meg. Feleslegesen puffogtam magamban, feleslegesen termeltem felesleges adrenalint, amit aztán valahogy le kellett vezetnem (veszekedés, sport, vagy alkohol). És másnapra visszaállt a világ rendje, hogy egy jót kirándulhassak a Duna parton, nézhessem a hajókat, épülő hidakat, víz tetején ugráló köveket, fürdőző kutyákat, folyóba guruló buszokat.

A világ olyan, amilyennek elképzeljük.