Fejefáj

Gyerekkoromban kezdett terjedni egy újfajta, a korábbinál gyorsabb lázmérési módszer: a lázjelző műanyag csík. Ez egy sötét színű műanyag lapka volt, ami, ha az ember homlokához szorította, elég durva kvantálással megmondta, lázas-e vagy sem. A hőmérséklet a jobb modelleken is csak fokonként volt leolvasható, mégpedig úgy, hogy a sötét lapkán a megfelelő hőmérsékletet jelző szám kivilágosodott. Zöld, vagy narancssárga színben. A mérő elve valami höre kivilágosodó anyagon alapult. Ma is ritkán látok még ilyen hőmérőt akvárium vízhőmérséklet mérésére, máshol nem igen, mióta elterjedtek a digitális hő és lázmérők. (Talán még a doboló nyuszival reklámozott elemek oldalán a maradék kapacitást jelző csíkok működnek hasonló elven.) Az ilyen mérők előnye a gyorsaság volt, a homlokra helyezve pár másodpercen belül átvették a test hőmérsékletét.

Emlékszem, nekünk is volt ilyen mérőnk, de az csak két értéket mutatott: N és F betű világított, attól függően, hogy a hőmérséklet elérte vagy nem a 37.5 fokot (mérési pontosságról nem volt szó). N - Normál, F (fever) - Fejefáj. Nagyanyámék korában hasonlóan pontos mérést végeztek kézzel: meleg a homloka vagy nem.

S hogy mint jutott ez eszembe? Melegnek érzem az arcom, és kegyetlen mód fáj a fejem. Hence, Fejefáj. Minden más bajom elmúlt. Sem nem aggódok az utazáson, sem egyedülléten, és, ha jól veszem a testem jelzéseit, a munkahelyi stressz is kimúlni látszik.

Azon gondolkozom, hogy ha a fejfájásnak oka van, vajon mi lehet az? Tegnapi korai ágybabújás, vagy a korai kelés, az uszoda, a nagy meleg, vagy az, hogy délelőtt elfelejtettem inni, délben szinte kiszáradtam? Vagy a déli múzeum, ismerősömmel megnéztük a sajtófotót a Nemzetiben. Vagy jön a lehűlés? Esetleg az esti mézes körte szállta meg a szinapszisaimat? Vagy az iskolai előadás? Jó előadókat hozott mostanában a tanárunk, ma például a Matáv volt vezérigazgatóját, nekem mégis monoton volt, nem nagyon tudtam figyelni, elnyomott a beszéde. A legjobb a mai napban mégis a hazamenés, mikor már hűvösben végigsétálok a Ráday streeten, a kávézók szinűltig teltek (szinte kibuggyannak az utcára), az ismerős helyekről ismerős arcok köszönnek. Hogy fog ez hiányozni! Hosszú volt a tél, már elfelejtettem, milyen jó volt a tavalyi nyaram, minden estére jutott valami program.

Ahogy ezen gondolkodom, kezembe akadt a legújabb Pesti Est, nézem, hogy jövő héten nyit a ZP, első koncert épp Kiscsillag, amit egy ismerős nagyon szeretne látni, én meg vidéken leszek indulás előtti kikapcsolódáson, intenzív kurzuson.

Az előző hetekben sokszor megkérdeztem magamat, biztosan akarom-e a költözést, a változást, és az utolsó pillanatig próbáltam keresni a kapaszkodókat, mi az, ami visszatart. A mérleg egyik oldalán nem sok minden maradt: a suli, a gyerekek, és a szüleim, minden mást lerendeztem magamban. A mérleg túloldalán sokkal több dolgot fel tudtam sorolni. Egy valami kimaradt: kint nincs az a nagy élet, nem lesz minden este zöldpardon, olcsókoncert. Lehet, hogy ez okozza most is a kínzó fejfájást? Vagy csak az, hogy nincs kivel a napi problémákat, és a költözés előtti gondolataimat megosztani?