Van egy játék, amiben a gyerekek parancsokat osztogatnak és parancsokat teljesítenek, a kelj fel Jancsi. Úgy látom, nem minden magyar lakta területen játszák, talán jobb lenne elmesélnem, hogy is megy a játék. Az egyik gyermek kiáll középre és a többieknek dirigál, hogy ki mennyit és mekkora lépéssel lépjen elõre, vagy maradjon helyben ("maradj az ágyban, cumi a szádban"). Aki leghamarabb odaér a parancsolgatóhoz, az veszi át a helyét. Nem értem, a gyerekek miért maradnak ebben a játékban, mi motiválja õket ilyenkor. Miért nem látják át, hogy az ér leghamarabb a célba, aki a parancsolgatónak a legszimpatikusabb? Talán itt tanulják meg megérezni a szimpátiát, barátságot, és itt tanulják meg kifejezni ezeket? És hogyhogy nem veszik észre, mire megy ki a játék, hogy akinek a parancsolgató nem szimpatikus, nem nyerhet? Reménykedik?
A remény hal meg utoljára?
2 megjegyzés:
Valami eszembe jutott. Reggel még azt ecseteltem, hogy az nyer aki a parancsolgató ember kedvence. De nem, a gyerekek mind ugyanazt a lépést teszik. Az nyer, aki leghamarabb ér el ugyanolyan lépésekkel, mint a többi, vagyis aki nagyobbat lép, vagy jobban be tudja csapni a parancsolgatót. Mea kuplé.
Elöl megy a kardhal, utána a lpényhal, a rmény hal meg utoljára.
PS: a játékban csalni is lehet, mikor a parancsolgató nem veszi észre lépni kell előre, minél többet. Ha nem fog tetten, nem küldhet vissza. Talán csalni tanít a játék. Talán ezért nem szerettem soha.
Megjegyzés küldése