Épp az éghajlatot dícsérem, mikor ülök a tenger, nem, tóparton, többedmagammal, ahova fürdeni jöttünk, ki kabátban, ki melegítőfelsőben, de kár, hogy otthon hagytam a polár pulcsim, dehogy akartam én kihozni a nyárra, majd az őszön akartam előszedni őszentségét, akkor lenne itt a szezonja, de ma, ebben a nagy jóidőben kellett volna, erősen fújt a szél, a grillezőből is kicsapta a tüzet, és lehűtött, fagyasztott, felesleges is volt a hűtőtáska. Strandolni mentünk, didergős grillezés lett belőle, a fürdőruhák szárazon maradtak. Holnap talán majd élek mint hal a vízben, vagy a vödörben, elmegyek horgászni, talán ott több szerencsével járok.
Szerencse, jut eszembe, régen gyakran találtam négylevelű lóherét. (ma K felsikoltott, mikor meglátott egy lovat legelni az út szélén, de szerintem nem a ló miatt, hanem a hatalmas lószerszám, mondom lóhere miatt kiáltott, nem ijedtségében, ámulatában, mikor még megfagyni mentünk a tóra, s éjjel hazafelé hasonló nagy méretű, hatalmas emberi tagot láttunk vele, az út közepén letolt gatyával ereszteni, mondom ott pisált az illető, az út kellős közepén, ballal a szerszámját tartva, jobbal szalutált!, na akkor K nem sikoltott, csak hüledezett, nem a szerszám mérete, hanem a pisálás odanemvalósága miatt) A lóherét soha nem kell keresnem, csak mentemben lepillantok a földre, és észreveszem, jé, egy négylevelű, és ma is így lett, ahogy anyukámtól tanultam, de ezt igazán nem tanulhattam tőle, mert ez a tudás, vagy képesség, akármilyen mester is az ember, nem tanulható, nem tanítható, talán csak érthető. Anyukám is így csinálja, én is. Keresve nem jó, aki keres, az nem talál. Hosszú idő után ez volt az első, a legutóbbit tavaly nyáron találtam. Szoktam préselni a személyimben, meg az útlevelemben, néha, ha a bankban oda kell adni, a néni csodálkozik, vagy elismerően bólint, szerencsés ember lehetek, pedig a lottón még csak hármasom sem volt soha. Szerencsém lesz, gondoltam, de legalább ellensúlyozza azt a majdnem fekete, hosszúszőrű cicát, aki az úton ment át előttünk, jobbról balra, mikor megfagyni mentünk a tóra, s majdnem kihűltem nyomban.
Nem láttam ma a hulló csillagot, de láttam lópatkót, falra felfüggesztve, speciális patkó volt, pont mint egy női papucs, nem csak a bütykök voltak meg az alján, meg a lyukak a szögeknek, de oldalt, az elején kis felálló fémlapka is volt rajta, hogy le ne csússzon a lóláb, azaz a ló lába róla, na ilyen patkót, gondoltam, még nem láttam, biztos finn találmány az a két tartó tartozék. Az a patkó úgy volt felrakva, fúrva függesztve a falra, hogy a nyitott szája ferdén állt balra felfelé, ha a nyílás alul lenne, a szerencse kifolyna belőle, ha felül lenne, valamiért az se lenne jó, talán a szerencse belefolyik fentről, de nem cserélődne, ezért úgy féloldalasan áll felfele, mint ahogy a késtartó nyílása szokott, vagy mint az ikeás édességtartó üvegedényé.
Néha játszom a lottón, de nem sok szerencsével, de ha a félkarúrablóval állok le, aki nem is félkarú, nem is rabló, hanem pókergép, akkor be szoktam tudni csapni, úgy csinálok, mintha még sosem játszottam volna, összevissza nyomkodom a gombokat, olyankor 1-2 eurós alapon össze szokott jönni 5-7 EUR nyereség, ebből meggazdagodni nem lehet, mert ha akkor nem veszem ki a pénzt, visszanyeri tőlem, így van kitalálva, így szórakoztat, így csinál kedvet a vesztéshez. Néha be kell érni a kicsivel is.
Ma este, de nem is este, hajnalban, egy kicsivel jobban érzem magam. Mint az a mintahal, tintahal, vagy az, amelyiket délután ki fogom fogni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése