Térkép nélkül

Aki térképpel indul, biztonságban tudja magát. Akinek mindegy, hová érkezik, annak nem kell térkép, nem téved el.

Térkép nélkül indultam tegnap, betettem azért a táskába, hogy ha nagyon eltévedek, kitaláljak, de nem akartam használni, el akartam veszni, veszteni magam, elveszteni az egész héten kísérõ démonokat, a tanulást, a munkát, a rosszidõt, mert végre kisütött a nap, és nem siettem haza, mert jó volt a tó közepén kifeküdni a stégre, hullámzott alattam a tó, nekem tenger, mellettem horgásztak, cseresznyéztem. Élveztem a pillanatot, a dolgok áramlását, a feltörõ dolgokat, a világ lüktetését. Jó volt. Imádom a természetet. Azt hiszem, ezért is vagyok itt. Boldog voltam, és nem érdekelt a fáradtság.

Boldog vagyok ma is. Megint repülök, imádom a repülést. Mikor nézem az emberek arcát, ki izgul, ki fél, ki van elõször, és ki az akit elönt a nyugalom, mikor nekilendülünk a kifutópályának. És a könyv, ott fenn van igazán kedvem és idõm olvasni, persze mikor a felhõk eltakarják a tájat, mert ha látszik alattam a táj, találgatom, hol vagyunk a térképen. (Jut eszembe a könyv: kimaradt a csomagból. Francba! Az ablak is nyitva maradt, a virágot is elfelejtettem meglocsolni, a repjegy is ott maradt az asztalon, de azt nyomtatok újat.) Néha lerajzolom a folyók kanyarját, a szigeteket, vagy tavakat, és utólag megkeresem, merre repültünk. Ha meg rázkódik a gép, macskaköves az út, átérzem azt a földöntúli energiát ami egy hajszálon lógat bennünnket. Meg a kozmikus sugárzást.

Mi lenne, ha a repülõk térkép nélkül repülnének?

Update: hazafele ismeretlen úton, Minsk, Lvov, és a tisza felett repültünk.