Blogoznak. Ez egy új betegség ebben a világban - mindig mindenki mindenhol blogot ír. Ez néha nagyon jó. Néha nem annyira. Sokszor érzem azt, hogy ha bloggerszemüvegen keresztül nézem az eseményeket, akkor valójában lemaradok arról, ami történik. Kimaradok. A bloggernek ki kell lépnie a történetből, hogy leblogozhassa. A bejegyzés ritkán adja vissza az élményt, vagyis ez az, hogy ha jól is sikerül, csak egy élményt ad vissza, a többiről közben lemaradsz - jobb inkább a szívünkbe vésni. Időnként viszont nagyon jó szórakozás, és meg kell hagyni a jól sikerült bejegyzések is örömet okoznak.
Hirtelen nagy dolgok történnek. Reggel 8 sípolás után robbantanak, utána jön egy hosszabb síp, a robbantás vége. Süt a nap, a fák vegyes színben, egyik felük még zöld, közepük sárga, másik felük már rozsdabarna vagy céklavörös. Platánok vörös levelekkel. Szépek. Leírhatatlanok. Hiába a fényképezőgép, ha elmerülök a gyönyörben, elfelejtem elővenni. Megosszam? Szeretném, de nem tudom. Nem tudok mindent megosztani. Van, ami itt bent növekszik, és olyan jó, hogy magamnak akarom megtartani. Vagyis magunknak.
A lépésszámlálót rendszeresen etetem, ma 9000. Öröm gyalogolni, ha süt a nap, ha 15 fok van, ha izzadok a kabátom alatt. Érzem, hogy frissen tart - fogyok. Lelkileg? Minden rendben, csak az a sok hirtelen változás... Még sokszor tízezer lépés.
2 megjegyzés:
Velem sikerult megoszd, legalabbis egy reszet. MEg tudom erteni, az elfelejtest is elovenni a gepet es a nagyszamu lepest is a nagyszamu valtozas miatt. Vagyis azt hiszem :D
nahát, tényleg ezt írtam, pedig nem is :) ügyes :)
Megjegyzés küldése