Azt mondják, a kövér emberek kiegyensúlyozottabbak és boldogok, mint a csontosak. Legalábbis gyerekkoromban ezzel vígasztalták a túlsúlyos gyerekeket. Igaz, többet mosolyogtak, jókedélyűbbek voltak, de ez nem lehet igaz! Azt is mondják, hogy az ember boldogtalanságában eszik, és többnyire édességet. Ettől meg meghízik. Vajon az olyan boldogtalan ember, aki meghízott, boldoggá válik? Hogy is van ez?
Vajon a kövérség lenne a titka a boldogságnak? Akkor miért próbál a legtöbb túlsúlyos lefogyni? Boldogságát akarja eldobni? Vissza a boldogtalanságba?
A másik gondom az, hogy a boldogtalanság rizikófaktor mindenféle csúnya bajra. Rákra, szívbajra, depresszióra. A kövérség is. Ezek szerint sem a soványak, akik boldogtalanok, sem a kövérek, akik boldogok, nincsenek biztonságban.
Jut eszembe a film, Le a cipővel (nézni itt, aka. Gazsibácsi lótetü). Volt benne egy pufi kisfiú, aki mindig azt mondta, mikor eszünk már. Nagy korára méretes ember lett belőle, de messze nem kövér.
1 megjegyzés:
két fajta kövér van:
- a boldogtalan (ez a gyakoribb)
- a boldog (aki küzd a boldogtalansággal)
A te korodban már nyugodtan lehetsz kicsit túlsúlyos, kövér még nem vagy, bár mán régen láttalak és lehet hogy jól tart a feleséged.
Megjegyzés küldése