Bízom a jövőben

Nehéz megszólalni az előttem szóló után. Vártam a véget, hogy a nagy leleplezés után eltesznek láb alól az ősrobbanás elvakult hívei, de nem történt semmi. Hatásszünet megvolt, alig érkezett értékelhető komment, de valljuk be, boldog vagyok, hogy Bukfenc és VeraLinn dícsért, SpaceCow meg figyelmetlen volt, de kimentette magát. Kettes fiam, leülhetsz. Nagyobb tapsot vártam, na.

De az élet nem áll meg, s a jövőbe vetettem a hitemet, vagyis a magomat, na látom, ebből sem mosom magam ki. Ha nem bíznék a jövőben, nem vetegetnék magokat. Vagy azért vetek magokat, hogy legyen jövő? Jövőhét még biztosan lesz, munkával, izzadással. Ha meg már nem lesz izzadás, majd kimegyünk a földekre kapálni, vetni magokat, meg virágot, meg fákat, és lesz izzadás ezerrel. A párom úgyis azt mondogatja bár programozás helyett kertésznek ment volna. Mert annak van látszatja. Az növekszik, ha szépen gondozzuk. Na ebben kicsit segítünk neki, elplántáltunk együtt egy kis palántát, ami még ki sem bújt a földre (tudjuk, a csillagkapun keresztül), azt majd növelgetheti, nevelgetheti kedvére. És ha jön az álomcsőd, majd akkor is lesz valahogy. Álmok nélkül is elvagyunk, nem? Kivesszük szépen a pénzünket a bankból, veszünk rajta aranyat, azt meg elássuk, hátha kihajt belőle valami, mint az egykori mesében. Hogy is volt? A tanácsadó kilopta éjjel az elrejtett kincset. Ejnye, no, a tanácsadónak nem mondjuk meg, hol ássuk el a basa kincsét. A legnagyobb kincs úgyis a

Szóval elültettem egy fát. És most előkerült egy kép. Vagyis kettő... Asszem, túlságosan optimista voltam. A fa ugyan megnőtt, biztos árnyékot és gyümölcsöt is ad, de minek, ha nem élvezhetem? Igen, a gyerekeim talán, ha el nem árverezik azt a házat... És ugyam hova lett az a szép zöld gyep.

Ami a legjobban bánt, és ami ellen tenni úgysem lehet, hogy hova lettek azok az édes, csöpp gyerekek.