Ettél már zsinóron lógó lekváros lángost? Nem? Akkor most megkócsollak. Vigyázz, most jön a lényeg: a lángos lekvárosan finom. Ha nem hiszed, járj utána. Gyerekkorban szokás bekötött szemmel, hátrakötött kézzel lekvárral megkent lángost zsinórról lefelé lógatni és azzal mulattatni a többit, amint ez a balszerencsés összekeni a pofáját.
(Egy utópia elérhetetlensége álprobléma, de a szenvedés, amit okoz, nagyon is reális. Watzlawick)
Történt, hogy kedves nejem vasalt, s közben megkívánt egy almát. Egy pillanat alatt rájött, hogy csak két keze van (na ehhez nem kell coach), és ha egyikkel vasal, a másikkal igazgatja a ruhát, nem marad keze az almaevésre. Mit mond a coach? Oldjuk meg a problémát! Nini, itt nincs is probléma. Mióta a világ világ, és mióta vasalót, meg vasalódeszkát gyárt az emberiség, mindig is két kezünk volt, és ez lehetetlenné teszi a helyzet megoldását. Akkor ez egy álprobléma. Álproblémát meg (mint pl. a generációs szakadék) ne akarjunk megoldani.
Nade a coach azért coach, hogy a nehézséget legyõzze. Mondom is, hogy ha lenne egy kampó a plafonban, amirõl lelógathatnám az almát, épp a párom szája elé, akkor tudna vasalni is, és tudna - egy kis gyakorlás után - harapni az almából. Erre fel tudnám készíteni, klasz edzés tervet tudnék erre kieszelni. De ez meg nem coaching, hanem tréning.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése