Hegyről fel

Kirándulni voltunk, azaz sétálni. Nagyjából a hegy tetején lakunk, akármerre indulunk, előbb mindig lefelé kell menni, aztán mikor kisétáltuk magunkat, mikor jól elfáradtunk, akkor a végén fel a hegyre, hogy lóg ki a nyelvünk bele, meg a belünk. Lerajzolom, hogyan.

Lefelé én toltam a kocsit, hogy nehogy elguruljon, aztán hagytam, hogy a nagyszülők felváltva. Csak azzal nem számoltunk, hogy a nagy lejtő után hosszú tartós emelkedő jön, s nekik végig felfelé kellett tolni az unokát. Kérdem is, hogy nem fáradtak el abban a sok felfelé menésben?

Javasolom, hogy máskor ugyanezt a kört a másik irányba tegyük meg, mert akkor előbb lesz az emelkedő, és a végére marad a lejtő. Talán úgy könnyebb lesz...

(A zászló azért, mert ma zászlós ünnep.)