Nemlét

Reggel valami megmagyarázhatatlan erő odavitt a könyvespolchoz, és kezembe vetette velem a napi taót. Rég nem ütöttem fel, de ma reggel fáradtan ébredtem, és nagyon megérintett, amit üzent.

A meditációnál nyílt ki. Régen nem jutott rá időm, vagy nem szakítottam rá időt, hogy leüljek, elengedjem magam, és relaxáljak. Nem jutott eszembe, valahogy nem hiányzott, az időm minden pillanatát kitölti valami. Most a blog, a hétvége tervezése, a fürdetés, az ölelés, a hazaséta a munkából, a dolgozás - végre megoldottam egy megoldhatatlannak tűnő feladatot, a séta a munkába, a készülédés, a relax, a könyv, ami a kezembe került, az ébredés, és a horkolás.

Pedig a relax olyan dolog, mint szakdolgozat írás közben kimenni sétálni, vagy kreatív munka közben egy koncert vagy kiállítás. Ha nem csinálod, észre sem veszed, hogy rajta görcsölsz a feladaton. De ha egy kis időre kiszakítod magad a mindennapi rohanásból, észreveszed, hogy máshogy is lehet, és ahelyett, hogy elvenné az idődet, megsokszorozza a teljesítményed.

Hazafelé azon gondolkoztam, vajon a meditáció miért is okoz örömet? Mi a jó benne? Hogyan segít?

Aztán eszembe jutott, amit a kutyák gondolkodásáról olvastam: a kutyák, és minden emlős állat, tart szünetet a gondolkodásban, vannak olyan pillanataik, amikor nem gondolnak semmire. Mi emberek viszont állandóan gondolkodunk, olyan nincs, hogy valamire ne gondolnánk. Hacsak nem relaxálunk. Na ja, azt is nehéz megtanulni, hogy ne mondogassam, hogy nem gondolok semmire... Na de relax közben miért az elernyedés, és miért a nem gondolás?

Gondolkodom, tehát vagyok, tartja a szólás. Ha nem gondolkodnék, nem lennék? Akkor megszűnnék az lenni, ami vagyok? Lehet, hogy ez a dolog nyitja?

Egyes kultúrákban a nemlét, a nihil, vagy nirvána jelenti a tökéletes életcélt, megszabadulni az élet körforgásától, elérni a tökéletes állapotot, mikor már nem kell reinkarnálódni, visszatérni a menyországba, feloszlani az éterben. Vagyis lehet bennünk egy vágy a nem-létezés iránt.

Relaxáció közben, rövid időre valami egy ilyen állapotba kerülök. Nem gondolok semmire, nem gondolok arra sem, hogy nem gondolok semmire, és nincs feszültség bennem, sem lelki, sem testi (ezért az ellazulás). Ha relax közben ilyen nihil, vagy isten-közeli állapotba tudok kerülni, akkor el tudom érni azt, amire belül mindig is vágyakozom. És mikor rádöbbenek arra, hogy a nemlétben nem létezem, akkor mégiscsak jobb, ha most még élvezem azt, hogy vagyok, hogy létezem, és hogy gondolkodom, és hogy horkolok, és hogy reggel fáradtan ébredek, és hogy valami erő odavisz a polchoz, és kezembe adja a napi taót, és elgondolkodom, és úgy érzem, valami nagy dologra ébredek rá.

És ma, reggeli előtt, öltözés után leültem, és relaxáltam, vagyis próbáltam, és megtaláltam a megoldást az egyik munkahelyi problémámra.

És ne, még ne állítsátok meg a Földet...