Bécsen keresztül repülni

Elõször arra gondoltam milyen tuti Bécsen keresztül repülni, két adagban, mert elmenni Bécsig kb 40 perc, onnan a 2 óra 20 perces útból már csak másfél óra marad, de a nagy frászt, Bécs ugyanolyan messze van mint Budapest, ha Helsinkibõl nézzük, vagyis Vantaa-ból, mert a finn repülõtér nem Helsinkiben, hanem a szomszéd városban (mint Érd vagy Szentendre) van, de ezt senki nem tudja aki nem járt ott. Szóval jól meglepõdtem mikor az Austriannal mentem, mert nemhogy rövidebb lett volna, még hosszabb is volt, mert õk kisebb géppel, alacsonyabban és lassabban szállnak. A 25 perc átszállásból meg az lett, hogy a gép kijáratánál várt a taxi, ami egyenest a másik géphez vitt, ha feladott nagy csomagom lett volna, az másnap ért volna oda utánam (ezzel nincs semmi gond, taxi hozza házhoz). Na de a másik irányban idõben odaért a gép, és bent a tranzitban meg újra átvilágítanak, ami sorbanállás, és a prágai gép utasait elõre engedték, mi meg izgultunk, hogy lesz-e még szabad hely azon a kicsi kétfedeles propelleres gépen, amibe a kézipoggyászt sem engedik felvinni a fedélzetre, olyan kicsi.

Aztán végre felszáll, látod, ahogy a Duna árad, elöntötte a bécskörnyéki erdõket, látod a duzzasztót, de nem emelkedünk eléggé, aztán látod, hogy a stewardess hívást kap, biztos a pilóta hívja, arcán semmi sem látszik, sem jó sem rossz, de a gép visszafordul, és alacsonyan szállva visszamegy ugyanúgy a Duna fölött Bécsig, ahol párhuzamosan száll egy másik gép velünk vagy öt percig, aztán elhagyva a bécsi repteret mégsem szállunk le, hanem északnak fordulunk, látszik a pozsonyi reptér, ahol szintén nem szállunk le, de a magasságunk alig lehet 1000 m, a felhõk alatt megyünk. Aztán keletre fordul, elhagyjuk Pozsonyt, újra csodálom a kiáradt folyót, dezsavû érzés, lassan, alacsonyan repülünk, hogy a 40 perces utunk másfél óráig tartson, azt mondja a styuvi van kis teknikai probléma, ezért nem megyünk magasabbon, látom Visegrádot, aztán végre leszállunk, hogy sebes taxival még odaérjek az idõpontra és beadják a szteroidokat.

Aztán rohanok a Ladánybene koncertre, amit narancssárga ég és fekete felhõk és visszintesen zuhogó esõ miatt (gondolom) törölnek, vissza a négyeshatos biztonságába, le a földalá és haza, vagyis vendégségbe, hogy aztán végigizgulhassam a CNN élõ adásában a várakozást, kezem feszül a szteroidoktól. Szépészeti beavatkozás.

Egyszer a LB27 elõadott egy Beatles számot, amitõl a jogokat az elhunyttól kellett beszerezni. Ennyi kapcsolat közöttük, remélem a szombati kapcsolat koncertet (Simply Red) nem mossa el az esõ, Budapesti Búcsú van, báj báj szása Jacko. Lám nem élünk örökké, hiába a szteroidok, hiába bábozódunk be és alakulunk át, hiába oxigénsátor, satöbbi, a repülõk is elõbbutóbb leesnek.

Szegény picinyem is oltást kapott...