Etetőszék

Lányunk mindenhol feláll, az asztal mellett, a járókában, a kiságyban, csodálkoznak is a szomszéd anyukák, hogy milyen korán. Azon gondolkozom, veszek neki bukósisakot, ide bentre, mert ahányszor feláll, annyi nyugtatót kell bevenni, bármikor eleshet. Már egy párszor beverte a fejét, azóta óvatosabb, visszatérdel, onnan óvatosan lehasal, de ma is szaladgáltam utána és párnáztam ki mellette a parkettát, hogy ha mégis borul. És kétszer borult, egyszer a szitteriről (mi ez magyarul? talán pihenőszék), akkor ott volt a két párna alatta, nevetett a puha huppanástól, aztán meg az asztal mellett, szerencsére nem a parkettára, hanem a szőnyegre, de akkor is volt sírás, púp, és alvás utána.

Aztán az etetőszék: tegnap kaptunk egyet kölcsön, pont illik a konyhai székekhez, masszív és fából, na ez nagyon bevállt, és már nem kell minden evés után ruhát cserélni. Ugyanis markolja a kapaszkodót, a keresztbe levő lécet, és kevesebbet nyulkál a tányérba meg a kanál után, így kisebb eséllyel keni ránk és magára a szószt. Szerencsére az étvágya is javult, ma szépen evett, reggelire gyümlcsrizst, ebédre hasábokra vágott főttrépát, azzal az egy szem fogával reszeli és a fogínyével csámcsogja szanaszét, vacsorára meg reszelt almát háztartási kexxel. Tudom, hogy azt még nem lehetne neki adni, de az alma magában savanyú és túl folyékony, így meg imádja. Mint a rozskenyeret, amit szintén még nem ehetne. Na de azért kóstolni kóstol.

Még szerencse, hogy az etetőszék olyan stabil, és abból még nem tud kimászni.