Jelentem

A hómbernek kiesett az agya. Mármint a fazék, ami eredetileg sapka volt, de aztán belepte a hó és beépült a tudatába. Agyhalál.

Ma tiszta vizet öntöttünk a pohárba. Kicsi lányom mutat a csap felé, hogy neki az. Pedig van Hipp gyümölcsös, édesköményes, meg kamillatea az importból, meg híg kása-ital (finnül velli, cumisüvegből adják este a gyereknek), neki mindez nem, csak a tiszta víz, meg esetleg még a kóla érdekli. Hát ez van.

És ma olyan de olyan finom vega lasagnát csináltam vacsorára, hogy még a kedvesemnek is ízlett. A receptet innen vettem, belevalónak meg egy fél vastaghúsú répa, harmad cukkini, fél padlizsán, kisebb szál répa, másfél fej hagyma, két gerezd fokhagyma, 8-10 levél friss bazsalikom, fél marék fagyasztott gomba, pár szem fagyasztott brokkoli, pár virág karfiol. Jó lett, na.

Leányunk megdizájnolta az ünnepi kitűzőt, azaz a kokárdát. Lehet, hogy mondtam már. Kihúzta belőle a szálat. Én meg fogtam és felakasztottam a lámpára, mert tetszik, úgy néz ki, mint egy horgász villantó. Nem villantóra gondolok, hanem azokra a tollas műcsalikra, csak nem jut eszembe a neve. Elgurult a kavintonom. Bocs.

Egyébként milyen hülye szó az, hogy kitűző. De az is, hogy kokárda.

Aztán, ha már a szavakon rágódunk, csináltam a kislányomnak katonákat. Apu is csinált mindig, mikor kicsik voltunk, alulra kenyérkocka, rá vaj, felvágott, sajt, csemege uborka darab, és az egész átszúrva szendvicstűvel, ami olyan kard forma volt. Azon dondolkoztam, hogy miért hívják ezeket a falatokat katonáknak? Mert a feleségem apukája is csinált annak idején, és ők is katonáknak hívták. Pedig teljesen máshol éltek, és az apukája nem volt katona. Aztán ma rájöttem.

Sorba lehet állítani a falatokat, mint a katonák, aztán sorban bemasiroznak a lányom szájába. Imád kézzel enni.