2010. március 31., szerda

Szépen ölsz, kész vagy

Valakinek feltűnt rajtam, kívül, mikor a kékemberes filmben a kék nő azt mondta a kék faszinak, hogy "szépen ölsz, kész vagy"? Arra mondta, mikor a műember megtanulta a nyelvüket, a szokásaikat, és rituálisan elmondott egy imát valami állat megölése után.

Azóta bennem van ez a mondat. Mikor ránézek a lányomra, hogy már mennyire készen van, mondanám, szépen öl, de hát nem öl, meg a program, amit fejlesztünk, már az is majdnem szépen öl. Mondjuk lehetne ezt mondani egy pokolgépre, vagy egy repülőgép-fedélzeti szoftverre: szépen öl, kész van.

Most jutott eszembe a dolog újra, mert reggel hadakoztam a bevándorlókkal, rengetegen jönnek sorban reggelente, ugyanazon az útvonalon, szállást és élelmet keresve, én meg kegyetlen módon taposok rájuk a kamra és az előszoba között. A szomszéd azt mondja, kivonulnak, amint elegendő élelmet találnak házonkívül. Hosszú a tél, még egy-két hónapig tűrni kell a társbérletet. Vagy megmutatni ennek a kis tündérnek, aki már kész van, hogyan kell szépen ölni, egyenként szétnyomni ezeket a ronda apró hangyákat.

Megyek a vasboltba irtószerért. Irtó mérges vagyok a tavaszra. Mondhatni kész vagyok tőle, de ez nem lesz szép ölés. A fokagyma nem vált be, a cukrozott sört meg emberbaráti okokból (nekem kell a pia a hadjárat után) nem raktuk ki.

Nincsenek megjegyzések: