Megdöglött a kocsikulcs

Elmentünk ebédelni, autóval, hogy ne kelljen fõzni, és hogy ne kelljen gyalogolni. Utána tengerparti sétát terveztünk, én, a nejem, és a két lányom. A kisebbik csak elszenvedte volna a döntést, õ még nem volt abban az állapotban, hogy beleszólhasson. Ez volt a terv. Megkajáltunk, jó volt, bár a párom már megint csak pizzát tudott, mert törölték azokat a jó vega kajákat, amiket korábban ott ettünk. Aztán B program, autóba be, autó indít, azaz csak indítani akar, Bubuka hallgat. Talán azért, mert õt meg se kérdeztük, merre menne délután.

Aztán kiderült, lemerült, a távirányító kijött a szinkronból. Vagy a zsebem nyomogatta a gombot, vagy az elem adta meg magát, mindenesetre a slusszkulcshoz csapott távirányító, az immobiliseré, nem volt képes az autót jobb útra és belátásra téríteni.

Sárga angyalt hívtunk, ismerõst a szomszédból, aki kis próbálkozás után feladta (nyomja meg a piros gombot, és imádkozzon) hazavitte a bandát, engem meg a pótkulcsért, azzal szerencsére beindult, nem kellett sem a korbács, sem a tréler. Ez a jószág eddig hûen szolgált, de lassan kiérdemli a piros lapot. Akarom mondani a cserét.