Erdõben

Tegnap este elmentünk sétálni, hogy megmutassuk a kacsás tavat a lányoknak. A kisebbik már látta, mondta is, hogy kvak kvak, a nagyobbik most látta elõször, és csapkodta a szúnyogokat, és mondta, hogy basszameg, a kicsi meg mondta utána. Igaz, ezt a szót már ismeri korábbról. Édesek a lányaim, alig 15 év van közöttük.

Odafelé menet találkoztunk a román kollegámmal. Elege van az országból, menne innen, mégis úgy néztek ki a feleségével, hogy élvezik a jó idõt, friss levegõt, kerékpároztak az erdõben.

Volt egy vietnami kollegám, aki Magyarországon tanult, sõt, talán még gyakvezérem is volt az egyetemen. Nála úgy jelentkezett az elegemvanfinnországból betegség, hogy egyre többet panaszkodott a birka finnekre, egyre kevésbé ette meg a menzai ételeket, helyette minden nap rizst evett szójaszósszal. Esetleg tofut, amit vietnámi étteremben csináltak neki. Akkoriban mutatta azt a vietnami éttermet is, ahova még aztán is sokat jártunk. Összeveszett mindenkivel, szakított barátnõjével, Magyarországra járt melegedni, csajozni, biciklizni. Valahogy ilyennek képzelem azt, mikor valaki besokall Finnországgal, mikor elvágyik innen. Aztán el is ment, hogy tõzsdecéget alapítson Vietnámban. Vagy kávéültetvényt a tengerpart közelében. Azóta nem sokat hallottam róla.

Most, ahogy elnézem ezt a román kollegát (anyukájával tök jól elbeszélgettünk magyarul, de õ csak annyit tud: "semmi baja csak a nyaka véres", meg talán azt, hogy "köszönöm", de kész, nem tanulta meg az anyja-nyelvét), nekem nem úgy tûnik, mint akinek elege lenne ebbõl az országból.

Vettek házat, nagy udvarral, szép zöld gyeppel, kertipartival, mert a hitelt fizetni jobb, mint ugyanakkora összegû albérletet idegennek. Most eladták, és albérletbe költöztek. Vettek autót, rengeteg pénzért, újat, kettõt, most mindkettõn túladnának. És alig várják, hogy összejöjjön egy munka valahol közelebb középkelet-európához. Mondjuk Belgiumban, vagy Németországban. És amíg az interjúra várnak, élvezik a finn frisslevegõt. Az erdõt, a sportolást, az egészséges ételeket. B elõtte húsevõv volt, semmi mást nem evett, talán még köretet sem, most halat, salátát, zöldséget, gyümölcsöt. Valahogy irigylem, mert neki sikerült lefogynia jó 15 kilót. És hiába félnek attól, hogy bármelyik pillanatban megszûnhet a munkájuk, igazából a válság, és a konzulens lét fenyegeti õket, de eddig mindig volt mit csinálniuk, szóval nem volt életbevágóan fontos eladni azt a lakást sem.

Szerintem õk évek után is itt fognak élni, sportolni, dolgozni, élvezni az egészséges életmódot, meg minden, és panaszkodni, hogy de hülyék is voltak, mikor azt a szép nagy házat, azzal a szép nagy gyeppel eladták. Nem így néz ki, mikor valaki innen elköltözik.