Megint szép idő

Ma megint, már kezdem unni, de annyira jól esik, mikor az ember a napsütésben, szélben, tóparton, ahol lepirul az ember arca, mégsincs olyan döglesztő meleg, gyalogolni kell a grillező helyig, úgy másfél kilométert, aztán fát vágni, beszívni a füstöt, csapkodni a szúnyogokat, és a végén papírszalvétába tekerve elmajszolni azt a makkarát, aminek közben kiderült az igazi neve: szafaládé, vagy a kukoricát, ha az ember lánya nem eszik húst, mert rájöttünk, ez az az ultimate grillezhető vega étel, amit ugyanúgy kell sütni mint a kolbászt, s aztán vissza másfélkilométerezni a kocsiig, hazaérni, és azt mondani, na ez szép volt, megint, jól elfáradtam, nem érzem a lábam, akkor szagold az enyimét.

Nem értem, hogy ezek a fák honnan nőnek, hol gyökereznek a sziklában.