Nemrég panaszkodtam róla, milyen nehéz kiállni egy döntés mellett. Nemdohányzás, nemcsuklás, nemhízás. Most épp nemhúsevés. Nem is volt döntés, mert azt mondtam magamnak, hogy 1) meg kell válogatni, hogy az ember mit eszik. Úgy nézett ki, nem tudok mértéket szabni, hiába mondom magamnak, hogy nem esszük degeszre magunkat, mert akkor fáj a vállam, feszül a hasfalban a háló, és inkrementálódik a mérlegen az eredmény, hát hoztam egy radikális döntést, egy rendszeren kívüli döntést, nem eszem húst, ezért kénytelen vagyok megállni, megnézni, és meggondolni mit teszek a tányérra, és ahogy sógornõm mondta, most oda tudok figyelni, hogy mi az, amit beviszek a klubba, akarom mondani a szervezetbe, hogy oda csak minõségi alapanyagok jussanak. Mint ahogy nem olvasok el mindenféle szar szemetet, mint szellemi táplálék, miért ennék meg olyat? Ennivalóból is csak a gurut, a különlegeset, a különcet. Mintzberget, Hamvast, meg Tisza Katát. Mellesleg 2) azt mondtam, hogy ez nem egy kõbe vésett szabály, ha hirtelen szembejön a sötétben egy kivilágítatlan welldone pippuripihvi (bélszín borsmártással), legyen, ha õ esz meg, megesz, ha én nyerek, én eszem meg, vagy vesztek, egye kutya. A dohányzás sem volt határozott döntés, részegen azt is szabad, bár a részegségek száma is automatikusan lecsökkent, mintha nem keresném azóta a mámoros reggelek örömét, van mááásik. A gyerek, mikor azt mondja, apuci. Például. Vagy ha éhezem, akkor is megeszem a hamburgert, mégha nem is kóser, legfeljebb kipiszkálom belõle az ehetetlent. Aztán a próbaidõ után meglássuk, merre tovább. Aggaszt persze, hogy a hûtõben ott az a finom csevap, meg lazac, meg darálthús, de aminek szeme van, annak sieluja, lelke van, és én sem szeretném, ha egyszer bedarálnának. Ennyi különcséget megengedek magamnak.
S ahogy a radikális döntés mûködik: mivel kevesebb félébõl választhatok, kevesebbet is tudok enni, ennek folyománya, hogy lefogyok. Készítsétek a recepteket, mert szólok, finnyás lettem.
Amit mesélni akartam, az, hogy mekkora örömmel töltött el 3 nap
éhezés akarom mondani vegázás után, hogy a céges étteremben is a vega választékhoz nyúltam, és azóta is, teljesen feldob, hogy meg tudom állni, hogy meg tudok állni és gondolkozni, van-e benne tiltólistás összetevõ, és még jól is érzem magam miatta, és büszke vagyok, hogy ki tudok tartani a döntés mellett, ami nem is volt olyan határozott döntés, mint már mondtam, akárhogy cukkolnak is a scrumteam-tagok. Tényleg? Ne mondd! Miért? Biztos? És a vitaminok? És az az egy szál szivar, amit ajándékba kaptam? Majd attól is illendõen elbúcsúzom.
Az alkohol, a bûnös gondolatok, az alvajárás a következõ a listán. Aztán a blogírás is, ha már rendbejövök.
3 megjegyzés:
A blogírás az is "beteges" dolog, mint a csoki-, cigi-, alkoholfüggőség???
Mert akkor lehet kertesek egy jó (pszicho?)dokit.... :(
na neeeee ... s akkor mi lesz nekem az esti mese?
nacceru! az elso lepeseket megtetted az eletmodvaltas (=sulycsokkentes!) fele. buszke lehetsz magadra.
gratulalok.
Megjegyzés küldése