-val utaztunk a közeli szigetre. Útközben
-kal találkoztunk. Nagyot sétáltunk az
-ben, felmásztunk a
-ba, ahonnan belátni a tengert. Természetesen sokat
-tunk. A
-nál
-tunk és
-et raktunk. Megsütöttük a
-at és a Haloumi
-ot.Barátaink makkarát, mi szójakolbászt és kukoricát sütöttünk. Míg sütögettünk és beszélgettünk, gyerekeink a fûben hemperegtek és a
-ban bújócskáztak. Az idõ nem volt túl szép, talán pont ezért senki sem volt a
-on. Mikor elkezdett szemerkélni az esõ, összeszedtük a kis
-ot, és elindultunk hazafelé. Gyerekeink jól elfáradtak, pici lányunk
a babakocsiban. Ami ritka.Vega grill:
Nyársra grillpácban pácolt gombát, cukkini, padlizsán, paprika és hagyma darabot, és egy-egy apró paradicsomot szúrtunk. A grillpáchoz otthoni grillzöldség fûszersót használtam, kevés ecettel, olajjal (fele oliva, fele napraforgó), kiskanál mustárral kevertem el. Ebbe forgattam a besózott, apróra vágott zöldségeket.

A Haloumi sajtot már otthon megsütöttem, és alufóliában csak feldobtam a tûz fölé átmelegíteni. Sütöttem pár karika padlizsánt is, ami ugyanazzal a páccal volt bepácolva, na ez isteni finom lett, kár hogy nem sütöttem többet. Hozzá pitát ettünk, ott a tûz fölött sütöttem át, kicsit megkapta a tûz, de így isteni finom lett (elmúlt az a bolti, félig nyers íze).
Az elõfõzött kukoricát (boltban így kapható légmentes tasakban) csak felraktuk a vasrácsra, és addig forgattuk míg mindenhol megpirosodott.A szójavirsli nem akart úgy sülni, mint a finn krinolin (makkara), ezért inkább alufóliába csavartam, és úgy sütöttem át.
2 megjegyzés:
Ez nagyon tetszett!!!! :D
Megkapod tőlem most azonnal a kreatív blogger díjat!!!! :D
klassz beszámoló volt. pont olyan mint régen a dörmögö dömötörben (vagy a kisdobosban?). még több ilyet csinálj, jó?
Megjegyzés küldése