Ősz, őz

A kábelgyári beszélgetésből jöttünk haza. A kábelgyár olyan kulturális hely, mint otthon a Millenáris, bérelhető irodák, galériák, stúdiók, étterem, még a céges nagy kiskarácsonyi bulit is ott tartották. (A héten épp azon gondolkoztam, hogy itt az ősz, az idő pocsék, mi lenne, ha már most összehívnék egy kiskarácsony bulit, vajon hányan akadnának ki a szeptemberi dátumon?) Ahogy jöttünk haza, a hullámvasutas úton gyönyörű őszi látvány, lám a folyamatos esőzések között időnként ki-kisüt a nap, mint a múltkor a dupla-szivárnykor is, most a sötét felhők alatt laposan besütő nap világította élénk sárgára a nemrég learatott rozstáblát, a távolban zöld és őszülő fák, a rét közepén a szokásos piros finn faház, gazdasági épület, de sajnáltam, hogy nincs nálam a fényképezőgép. Leszállítottam a családot, és visszarohantam, de a felhők eltűntek, a napot egy másik felhő takarta, s míg a dudáló kocsik mellett próbáltam a betonon felgyalogolni a hegyre, végre újra kisütött. Az eredmény itt alant.


S míg a kamerába kukkoltam, kerestem a legjobb beállítást (elcsesztem egy egész filmet ezért az egy látványért), látom, valami mozog a képen, áthúz előttem, hát három őz volt az. Nem sikerült fókuszálni, csak mikor már az árnyékos részre értek. Nesztek, lássátok. Nem csak nyulaink, mókusaink, fácánaink vannak, itt a szomszéd kertek alatt őzek is.

Megfogadtam, hogy a kocsiba rendszeresítem az egyik kamerát.