2012. február 17., péntek

No para

Csönd. Nagy csönd. Vekker. Nagy és hangos vekker. Nem hallom a csöndben. Aztán egyre jobban zavar. Felkelek. Kimegyek. Összeráncolom magam. A hasam görcsben borotválkozom. A fogat is. Enni nem tudnék. Nem kívánok semmit. Csendben lelépek. Autó. Nem havas. Nem volt bedugva, de indul. Oké forgalom, halad. Hoppá, a tegnapi lemez. Megjött Adele. Betesz. Csönd. Üvölt. Akkora energiával tör fel, hogy oldódik a görcs. Elmúlt a fázás meg a reszketés. Lapátolok egy helyet a parkolóban. Várok. Behív. Megnéz. A megkezdett terápia folytatását javasolja. Élni! A szer neve: dermatoszkóp. Itt ott levág. Kezet fog, megköszön. Adele megint üvölt. Jól esik. Felold. Felmelegít. Múlik a vesekõ a hasamban, visszatérnek az érzések. A színek. Jé, piros. Megáll. Jé, ilyet napok óta nem éreztem. Mi ez? Éhes. Éhes vagyok! Fáj. Nem fáj. Nem reszket. Nem feszül. Csönd. Nagy nagy megnyugató csönd. Mély lélegzet. S gyorsan lemondtam két további idõpontot.

Lehet, hogy mégiscsak egy héttel késõbb kellett volna, akkor addig többet fogytam volna. Mert a stressz a legjobb fogyókúra.

3 megjegyzés:

blis írta...

Ugye nem a dokinál mondtad le azt a két időpontot?

SpaceCow írta...

Majd találsz újabb stresszforrást! :)

Negra írta...

Végre... :o)