Játszótér

Tegnap eszembe jut a szólás: a kecske és a káposzta is megmarad. Jut is, marad is. Mai nyelven: win-win. Mindenből egy kicsi: kevert stratégia.

Ma meg a játszótéren eszembe jut: hallgatni arany. Többféleképp érthetem: 1) jobb ha befogom a pofám (ne szólj szám, nem fáj fejem), 2) mindent meghallok, akár valami érdekeset is, amiből aztán blog lesz. Mindent értek, amit mondanak, és mennyi Juli néni Mari néni jár oda... Még mindig inkább panaszkodás, hogy mit loptak el, és mennyit kell fizetni. Ez egy ilyen ország?

Aztán figyelem a mamát, aki a gyerekére percenként rákiált: Atika ne! Szegény gyerek, mindent tilos, semmire sem mondja a mama, hogy ezt vagy azt szabad, sem azt, hogy na ezt jól csináltad. Csak mondja egyre a másik babakocsisnak, hogy milyen sok a feladni való, és a posta is zárva felújítás miatt. Na ebből a gyerekből lesz majd a betörő: mindent tilos, pontosabban mindent szabad, amit nem tilos, és ha már nem lesz ott a mamája, és nem mondja, hogy Atika ne, majd akkor szabad lesz füves cigit szívni és betörni. Mert rossz programot táplál bele a semmire rá nem érő mama.



Olvasom az Ezerarcú coachingot, és eszembe jutnak a fogalmak, az ablakok, a puha jelek. A puha jelek alapján még nincs itt az ideje, hogy hazaköltözzünk. Előbb még jönnie kell valami radikálisnak.

Kipakolom az ágy alól a poros, lyukas bőröndöt. Dilemma, döntési helyzet. Dobjam, vagy őrizzem még? Tároljam-e a vitrinben a porcelánbabát, vagy ágyő kacat, legyen helye az újnak? Olyan ruhákat, amik már rég nem jönnek rám. Olyan szerszámokat, amivel már semmire se megyek? Windows 3.1 valakinek? Csak az alapművek, az a bizonyos 40 könyv, az marad, de nem a poros bőröndben, hanem a könyvespolcon, hadd olvassák a gyerekeim, ha erre járnak. Pl. a vastag pszichológia, jól elfér a dianetika mellett.