Aztán összevágtam a zöldséget, bepakoltunk, s rendeltem pizzát. Elszaladtam érte, s csak itthon vettem észre, hogy a vega pizzámra rákot is rakott a boltos, akit szintén Alinak hívnak. Lehet, hogy sejt valamit? Összegyûlt a 10 pecsét, a következõ pizza ingyen lesz, sietni kell, hogy legyen aki megeszi, mert ki tudja mit hoz a holnap.
Aztán elautóztunk a hagyományos éves gulyásfõzõversenyre, hogy megnyerjem az elsõ díjat vega gulyás kategóriában. Ha a világ tényleg véget ér december 21-én, akkor az utolsót is egyben. Megérte elmenni. A sima guyásba hús és krumpli kell, a babgulyásba hús és bab, az enyémben meg bab volt és krumpli, jó volt így is. Volt egy kis közönség, aki nem evett a húsosakból, õk örültek a húsmentesnek. Nem lett teljesen vegán, mert csipetke került bele, abban meg volt tojás, de kóser volt, mint M* pólója.
Nem tudom elolvasni, de azt mondja KSR a felirat. Merész húzás egy magyarkodós bulin.
Aki evett belõle, mind azt mondta, hogy jó íze van. Tavaly utolsó lettem, most versenyen kívül indultam, próbáltam figyelni az ízekre, és nem tettem bele kiló paprikát és paradicsomot.
Tavaly a vega gulyásom maradt meg legtovább, azt akkor rosszul ízesíettem, és csak akkor kezdtek rá járni a népek, mikor már az összes többi bogrács üres volt. Most meg az elsõk között elkapkodták. Jól esett, na, kicsit helyrepofozta az önbizalmam.
Látjátok? Az enyémet is eszik, pedig az finnyás
Nekem csípõs volt, de mióta kezd elmenni a hangom, mindent csípõsnek érzek. Nem tudom, a mandulám van-e begyulladva, vagy a goauldom nyomja-e a gigámat. Mindenesetre több hangom van még, mint Krisztiánnak, a fényembernek, de asszimptotikusan közelítem.
A végére annyira elfáradtam, hogy J* kérdezte is, hogy tudok-e hazáig vezetni, vagy kölcsönadjon-e egy sofõrt. De mondtam, semmi bajom, csak a goauldom teljesen lefárasztott. Hamarabb kifáradok a squash-ban is, hát még 3 órás fõzõversenyben, amit már másnap este elkezdtem.
Hazafelé a Nokia gps-t babráltam, hogy mondja már meg melyik út a rövidebb, hogy ne kelljen gondolkodni, mikor ni, ott egy szarvas. Kb 15 méterre elõttünk. Mi meg százzal felé. Satufék, majd kiestünk az ablakon. Nem tudom honnan jött az a negatív reakcióidõ. Az állat ugyan szaladt, de a hátsó lábát lehet, hogy eltaláltuk. Hajszálon múlt a világvége. Ki kellett szállnom megnézni, hogy az a kevés maradék leves nem folyt-e ki. De. Meg hogy a pulzusom és a vérnyomásom visszamenjen 150 alá.
Kár lett volna azért a levesért, mert megigértük Cs*-éknak, hogy viszünk belõle kóstolót. Õk adták kölcsön a fazekat, a lábat, meg a tûzhelyet. Pedig õk nem is vegák, de kis csilivel (és pálinkával) jót tesz a torokfájásra.
A nap tanulsága: mégiscsak érdemes meditálni, mert edzi az idegeket és a reakcióidõt a négylevelû lóhere.
De azért valakinek eszébe juthatott volna, hogy rólam is csináljon egy képet... Nekem nem jutott.
Hazaérve konstatáltuk, hogy egy késsel, egy fakanállal, egy tállal, és három kanállal rövidebben jöttünk haza. Na mindenre azért annak a négylevelûnek az erejébõl se futja. Pedig azt hittem, hogy a mûtétre jó lesz, erre jön az a bunkó szarvas...
Mindjárt megyek is a teraszra, hátha erre jár egy perszeida. Lenne egy pár kívánságom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése