Kedves Kilók! Ti, kik potyautasként szálltatok fel rám, most meg kell válnom tõletek. Eddig jól megvoltunk egymással, erejem teljében büszkén mutogattam a tekintélyem, hogy ennyi ingyenélõt is meg tudok etetni, de változnak az idõk, háborog a tenger, s a hajó, amiben evezünk süllyed. Egyre öregszik a vázszerkezet, a borítás, és ami közte van, nem bír el már ekkora rakományt. Kénytelen vagyok mérlegelni, és dönteni, hogy ki marad, és kinek kell kiszállnia. Szükségem van dolgozókra: a szervekre, motorra: az izmokra, meg a csontokra, szükségem van szürkeállományra, de nincs szükségem zsírra, ennyire, amennyien itt vagytok, biztosan. Most tehát kiszállás, ússzatok magatok erejébõl, ti jobb sorsra érdemes atomok értelmetlen struktúrája, ágyõ pepik, ég veletek!
A héten sikerült megtartani a súlyomat (tömegem), sõt, egy fél kiló ment is lefelé. A tegnapi nagy adag articsókás paradicsomos tészta ellenére. A bevitt kalória kb 1700 kcal volt naponta. Most jön megint egy nehéz hétvége, remélhetõleg mindenféle nehéz kaja nélkül. Viszem poraim.
Végignéztem magam a múlt heti szalagavatós képeken. Az a toka, meg az az olaszos (=undorító) kibuggyanó pocak, és egyéb nyalánkságok... na inkább egy fába lennék szerelmes, csodálom, hogy a lányom még nem tagadott meg.
A következõ cél 100 alá bukni, és ott addig maradni, míg a visszahízás esélye végleg megfullad. De azért kemény, estére elfáradok, és nem bírom már a munkát hajnali 4-ig, kettõkor eldönt az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése