Csak ültem a szikla tetején, igaz nem tengerparton, igaz nem sörrel a kezemben (a hátizsákban volt nálam vega makkara meg alkoholmentes sör, hogy el tudjak vegyülni a társaságban, de a szent helyen nem lehetett sütni, csak szendvicsezni) s azon gondolkoztam, hogy hogyan tovább.
Valakik sugárzó növényt szedtek párnába fájdalomcsillapítónak, mások a nyírfa kérgén kitüremkedõ fekete gombát verték le, mert az jó antioxidáns és rákmegelõzõ kávénak, megint mások meg vargányát és rókagombát gyûjtöttek, én meg áfonyáztam - nálunk már augusztusban elfogyott, ezen a helyen most érett még csak be. Eszembe jutott, hogy mikor legutóbb kirándulni voltunk, a lányom hogy bogarászta az erdõben az áfonyát, szinte befeküdt az avarba.
A képrõl csak a család hiányzik. Már nincsenek érzéseim, már csak a mély szomorúság maradt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése