Minnél többet vagyok egyedül, annál jobban belekeseredek és belebolondulok a bánatba. Ha ez a kísérlet vagy a játék része, hogy mennyit bírok, jelzem, feladom, szabad a gazda, előbújhattok. Ha ez a büntetés része, akkor szólok, hogy nem bírom tovább, megértettem, többet nem csinálok ilyet.
Mondják, hogy gondoljak rájuk szeretettel, küldjek sok támogató energiát. Már küldtem, de semmi jele, hogy lenne hatása, hiába imádkozom, meditálok, méginkabb csak az egyedüllét-érzés erősödik, hogy mennyire hiányoznak. Elvették tőlem a lányom. A feleségem. A családom. Az életem értelmét. Nem hiszem, hogy ez bárkinek jó lenne. Nekem és a gyereknek biztos nem. Szerintem a páromnak se. Csak valami szadistának okozhat örömet nézni a vergődésemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése