Keresd a nőt

Vasárnap Londonból hazafelé utazva mellettem ült egy finn pár. A pasi annyira sokat beszélt, már vagy fél órája mondta, hogy a mobil alkalmazásnak a programozói felülete (API) így, meg úgy, hogy gondoltam, ezzel halálra úntatja szegény csaj, aki idõnként csak bólogatott rá. A helyzet az, hogy aludni szerettem volna, fájt a lábam, és nagyon zavart, ahogy beszélt. Hosszan, lelkesen. A nõ ült mellettem, megkérdeztem tõle, hogy a párja finn-e? Mert nem hallottam még finnt ennyit egybefüggõen magyarázni. Kiderült, hogy õk nem egy pár, hanem kollegák, és csak udvariasságból érdeklõdött.

Azt hiszem, megmentettem a szoftverfejlesztés rejtelmeitõl, mert aztán velem beszélgetett leszállásig a fotózásról. Kiderült, hogy a finn fotográfiai múzeumban dolgozik. Én meg mondtam, hogy apukám fotós, így volt közös témánk. Mondta, hogy ha lesz idõm, ugorjak be hozzájuk, van egy pár érdekes kiállításuk. Ennyiben maradtunk.

Tegnap a kábelgyárban voltam, ami régen gyár volt, ma kulturális központ mûtermekkel, galériákkal, irodákkal. Olyan mint nálunk a Mom park. Szóval ilyen helyen volt egész napos tanfolyamunk. Ugyanezen a helyen van a fotómúzeum is, és ha már ott jártam, gondoltam, tanfolyam után beugrok megnézni azokat a fotókat.

Ez meg is volt, láttam érdekeset. A legjobban talán az a kisfilm tetszett, amit rendes színészekkel különbözõ Ikea áruházakban vettek fel. Jönnek a szinészek, mintha otthon lennének, szerepelnek, a kamera forog, idõnként betéved egy-egy sárga szatyros vásárló. A bútorokon ott lóg az Ikeás árcédula. Érdekes elgondolás. A film címe: Stealing beauty. Azt, hogy hol lopják el a szépséget, nem tudtam megfejteni, kizavartak az Ikeából. Gondoltam mutatok belõle részletet, fotóztam: (itt meg is nézhetõ az eleje)

 

Utána láttam kiállítást a nõkrõl, azt hiszem, az igazi nõt szerették volna ábrázolni képeken. Azt már fejtegettem valahol, hogy az igazi nõ szerintem nem az, aki az újság címlapján virít frissen photoshopolt sminkben, hanem olyan, mint ezeken a képeken. Valódi. Ha jobban megnézitek, a háttérben ott áll a férfi is, gondolom a fotós. Máshol épp fordítva szokott lenni: minden hadvezér mögött ott van egy (okos) nõ. Cherchez la femme - keresd a nõt - szokták erre mondani a franciák.

Azt mondják, a francia nõk igazi nõk, akik pl felnõttként is büszkék a testükre, Na ezt megnézném, amikor legközelebb Párizsban járok, mert a jelenlegi barátnõm, aki remélem a leendõ 3. feleségem is egyben (vagy hogy is becézzem ;-) ), õ is igazi, csak nem francia.

 Ez itt kést tart a lábai között

Ez meg nagyon élvezi a szoptatást

Mind a kettõ nagyon nõies, szerintem. A következõ kiállításon a nõk nehéz sorsát mutatták:

 
Megnéztem a kiállításokat, és mennék ki, mikro látom, hogy nagy csoportosulás van az egyik teremben, ott, ahol félmellû, fürdõruhás nõkrõl készült képeket láttam. Kiderült, hogy épp akkor volt a hivatalos megnyitó.

Arról van szó, hogy kb 2 éve egy mellrákkal mûtött nõ melltartót keresett volna. Akkor jött az ötlet, hogy felkérjenek finn dizájnereket, tervezzenek ruhákat, melltartókat, fürdõruhákat egymellû nõknek. A szlogen: ki mondta, hogy kettõnek kell lenni? és a kiállítás címe Monokini 2.0 lett.

A kiállítás döbbenet. Elgondolkodtató, figyelemfelkeltõ. Szerintem egy kiállítás akkor jó, ha elgondolkodtat.

Ezek a betegségbõl felépült nõk, akik pontt a nõiességük szimbólumát vesztették el, szépen, nõiesen viselik a fürdõruhát. (Ezzel a mellrákra, és a szûrésre akarják felhívni a figyelmet.) A testi hibájuktól független azt mondanám, hogy vonzóak. Éppen ez a bizarr benne. Ha már divat tolerálni a másságot, toleráljuk ezt is. A megnyitón ott volt a 10 "modellbõl" 8, s nem mondtam volna meg róluk, hogy mi van a ruhájuk alatt, ha nem látom...