Szóda

Ennek a diétának vagy életmódváltozásnak van rossz oldala is. Gyalog indultam el, hogy munkába menet a buszig is mozogjak. A busz pár perccel hamarabb jött, és az orrom előtt elment. Most jobb híján ülök a megállóban, és várok 25-30 percet. Ennyi idő alatt beérnék autóval, meg is kávézhatnék addig.

Középiskolában volt egy osztálytársunk, úgy hívtuk, hogy Szóda. A vastag szemüvege szódásüveg aljára emlékeztetett, ezért kapta ezt a nevet, és negyedik év végéig rajta ragadt. Nem tudom, hogy jutott be az iskolába, elektronikát tanultunk, volt mindenféle pályaalkalmassági vizsgálat előtte, kellett a jó szem például a forrasztáshoz. Mindegy, ott volt, szerettük, titokban mindenki (jó keresztyén módjára) szereti a legszerencsétlenebbet, aki átveszi a céltábla szerepét, hogy ne a mi saját gyengeségeinken röhögjenek. Érettségi óta nem láttuk, ki tudja, mi lett belőle, talán teljesen megváltozott, ma már vannak lézeres szemműtétek... mint Dugó is megváltozott, aki az általánosban volt az osztály kövére, belőle sportos, és talán a csúfolások miatt kiegyensúlyozott, érett férfivé lett. Ha valaki ismerős olvassa, talán megerősíthet ebben.

Szóda Szentendréről járt be, és távolsági busszal ment a hévig. Sokszor elkésett, és a gyakorlati műhelyben az oktató, a Kisszabó gyakran pellengérre állította. A válasz mindig ugyanaz volt, hogy túl hamar jött a busz, menetrend előtt, és lekéste.

Ezen persze mi, "pestiek" (én magam budai, vagy még inkább kaposvári...) jót mulattunk, el sem tudtuk képzelni, hogy ha lekési a buszt, miért nem jön mindjárt a következővel. (Budapesten 3-5 percenként követik egymást. Kaposváron meg minden olyan közel volt, hogy gyalog jártunk.) A megoldás is egyszerű: ha így járnak a buszok, induljon el 5 perccel hamarabb.

Most így jártam, bár engem nem állít pellengérre senki, flexibilis a munkaidő, ma nincs gyerek, se család, se más sürgős rohanni való, majd este tovább maradok, legfeljebb egy kicsit később megyek úszni, de ilyenkor átérzem, milyen lekésni a buszt, ami ritkán jár, és hogy milyen szemetek voltunk az osztálytársunkkal. Mobbing.

Közben, míg ezt az amúgy 5 perces szösszenetet a mobilomon bepötyögöm, megjött a busz, és már szaladunk is Helsinkibe, s más vidéki bejárókkal sorstársakként üdvözöljük egymást (nekik nem adatik meg az autó luxusa). Ez viszont jó, úgy érzem része vagyok valaminek, ami sokkal hatalmasabb. Úgy érzem, hogy élek. Hál' ég!