Ha vágyak és valóság között szakadék...

Azt szokták mondani a menedzsment könyvekben, ha a vágyak és a valóság között nagy a szakadék (gap), akkor az elégedetlenséget szül (okoz). Ilyenkor két dolgot tehetünk, vagy jobban iparkodunk, hogy elérjük a vágyott állapotot (keményebben dolgozunk, hogy meglegyen a pénz arra a luxushajós kirándulásra), vagy visszább veszünk a vágyainkból (mégsem kell kacsalábon forgó palota inassal és szakácsnővel, elég lesz egy kétszobás lakótelepi panellakás is).

Most így vagyok a párkereséssel: ha nem jön az a szerető társ be az életembe, s lasszóval fogni nem ér, akkor nem tudok mit csinálni, lejjebb szállítom az igényeimet, lemondok a párkapcsolat gyönyöreiről, s veszek Romana-t, mert az számomra - ezzel az arcszerkezettel és pocakkal - is elérhető. Jut eszembe, van még Playboy?

S így vagyok a demokráciával is: ha nem sikerül visszacsinálni a fékek és ellensúlyok rendszerét, kénytelen vagyok meghajolni a - megijesztett? - többség akarata előtt, és elfogadom a jelen helyzetet.

Ha jó az, ami van, és nem akarok változtatni rajta, ha nem vágyok arra, hogy ide nekem a csillagos eget, nem lesz feszültség, nem lesz szívritmus zavar, hagynak élni... pecsét, dátum, miegymás. Ha megcukrozzuk, a sz@art is meg lehet enni alapon. Ha bekötöm a szemem, odaképzelem az ölelést, meg a demokráciát, s hogy mi van a fejemben, azt még a gondolatrendőrség sem tudja kiolvasni, feltéve, ha elég zavarosan kommunikálok kifelé.

Ne lepődjetek meg, ha ezentúl egymásnak ellentmondó dolgokat fogok lájkolni a szociális médián...