Reggel megvolt az évzáró, tavasz ünnep, mind a 6 évfolyam összes diákja szerepelt vagy színpadi előadásban, vagy éneklésben. Ez lenne a finn iskolarendszer koronája: nem csak a legjobbak szerepelhetnek, itt mindenki fontos, mindenkit magunkkal viszünk. (Sajnos a tehetséggondozás kárára.) A program minősége csapnivaló volt, a tanárok igazán nem lehetnek büszkék rájuk. Nálunk csak a legjobbak mondhattak beszédet vagy verset, a legjobbak énekelhettek az énekkarban, és sokkal rövidebb idõ alatt lement a kötelező program, a jó tanácsok a nyárra, meg a virág a ballagóknak.
Megkaptuk az év végi bizonyítványt, amiben második osztály végén (és egész 5. osztályig) nincsenek érdemjegyek, csak az, hogy szépen fejlődtél a másokra való odafigyelésben, meg hogy nagyon ügyes voltál számolásból, a nyáron olvass sokat. (Nem tudjuk összehasonlítani a többi diákkal - most akkor honnan tudjuk, milyen tanuló a lányunk?)
Kiosztották a mosolygós fejes szobrokat (hymypatsas), minden osztályból egy fiú és egy lány kapja (gender-fluidok hátrányban), az osztálytársak szavazata alapján. És akkor most kezdődik a nyári szünet. A lányom tánctáborral kezd, aztán a hétvégén kiviszem a reptérre, és egy hónapra elutaznak. A szabadság végén Budapesten összefutunk, apai nagyapjával 5 éve, a szétköltözésünk óta nem találkozott, meg az apai rokonsággal, most ezt is lesz alkalmunk bepótolni. Elviszem majd a libegőre és a gyerekvasútra.
Évzáró után együtt ebédeltünk, a munkahelyem elletti McDonáldsba akart menni, mert ott képernyõrõl lehet rendelni. Ez az elsõ ilyen Finnországba. Mire beadtam a gépnek, hogy a kólát cukor és jég nélkül, két szívószállal, a gyerek vega burgerét meg szószok nélkül kérem, kinõtt a szakállam. Aztán elmentünk, még együtt, a mókus szigethez, az is ott van a munkahelyem mellett, ott ettünk igazi vanhanajan (hagyományos, régimódi) fagylaltot. A kókuszos nem ízlett, a málna sorbet jó volt.
Utána haza vittem õket - vagyis a parkolóig, ahol a kocsijukat hagyták. Hazajöttem, kiteregettem a kimosott ruhát, aztán mentem autót nézni. Mert a fejembe vettem, hogy a mostanit lecserélem, az elmúlt két évben többet költöttem rá, mint amibe egy új autónak a törlesztõje került volna. Nem mintha nagyon lenne pénzem, de a következõ vizsgán megint nem megy át, nem tudom használni a kéziféket, mert ha behúzom, beragad, satöbbi. Ha leadom a roncstelepen, és alacsony CO kibocsátásút veszek, többet kapok most érte az államtól, mint amennyiért eladni tudnám. Pedig nem rozsdás, és nagyon szeretem benne a tempomatot, azóta, mióta ez a kocsi van, nem kaptak el gyorshajtásért, mert csak bepöccintem, hogy 86 kilométer, és a 80-as úton nem villan a kamera. Persze, csak kisebbre van pénzem, de kinéztem, milyen lesz, tolatóradaros, bluetooth kihangosítós, alufelnis, és ingyen kapom bele a téli extrát, a motorblokk fűtést, a beltéri konnektort ventilátorral (télen leolvad a jég az ablakról, meg a motor meleg, mire indulnom kell)
A finn szólás: lecserélve, javul.
A Renault szalonban rácsaptam a kisujjamra a Clio ajtaját, ez el is döntötte a márkát: Renaultot biztos nem veszek, az balesetveszélyes. A másik boltban 7 év garanciát adnak... Most fáj a kisujjam, ez azért gáz, mert a kisujjammal nyomnám a kiemelõt (shift) és az a betût.
Aztán, az ujjam zúzódása miatt (meg a forrón sütõ nap miatt) nem mentem egybõl úszni, bementem az espooi moderm mûvészetek múzeumába, ott megnéztem a téli háborút, meg az UFO alakú hétvégi házat, ebben szelfiztem is, hogy legyen mit a tegnap telepített Instagramra tenni.
Aztán búcsúztattuk az ösztöndíjasunkat, holnap haza utazik. Tengerparti kávézóban, napfényen. A szél miatt nem volt annyira meleg. Aztán elmentem Tikkurilába, ott most nemzetközi vásár van, sátras, mindenféle országokból. Lángost, kürtõskalácsot, gofrit, gyrost, perecet magyarok árulnak. Ettem a gyrosból, messze jobb, mint amit a finnek adnak, és vettem rétest, osztrák zászló alatt finnül beszélõ kínai lány adta. :-/ A magyar árusokkal jó volt találkozni.
Hazajöttem, az úszás ma kimaradt. Mostam megint, benyomtam a tévét, amiben egy Finnországban élõ magyar szinésszel volt rövidfilm, meg a rövidfilm elõkészületeirõl készült kb reality mûsor. Ma sokat lógattam a lábam, nem szertem az ilyet, amikor nem történik semmi. Magamban, belül rendezgetem helyükre a dolgokat, találom meg, hogy hol a helyem a világban, találom ki, mit csinálok a nyáron, és számolom a pénzem, hogy mibõl lesz autó, vagy mibõl javittatom meg a féket. Nem akarok olyat csinálni, amit késõbb megbánhatok.
Jó lenne audni... de nem megy. hajnal 1-kor sincs sötét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése