Amikor otthonról eljöttem, hogy egy nemzetközi találkozón a nemzetközi barátaimmal találkozzak, fájt a hasam. Annyira, hogy csak krumplit és levesben főtt csirkemellet ettem. Aztán szép lassan visszatért az étvágyam, ettem csevapot, plejavscicát, remélem jól írom, meg ajvárt, kajmakot, grillezett húst. Kipróbáltam a belgrádi McDonald's-t, és találtam dobostortát, amit doboš-nak hívtak. Ismerős volt a burek, többször ettem reggelire, vettem eurokrémet, plazmát, jelent, meg hidrociklint. Meg bag zacint (dodotak jelimak). Ahol az utcán sétáltam, értettem a cirill feliratokat, meg a nyugati betűkkel írt feliratokat. Azt nem sikerült megérteni, hogy miért használják ezt is, azt is. Értem, hogy a nemzeti múzeumban miért volt szinte csak hazai festő képe, de azt nem, hogy mierm kellett lebombázni a várost, miért nem találtak emberibb megoldást a nézeteltérések rendezésére.
Most itthon vagyok, legalábbis olyan érzés, a legjobb barátom kilencedik emeleti lakásának nyitott ablakán felhallatszik az utcai beszélgetés. Valaki veszekszik. Nézeteltérés? Basszus, értem.
Fekszem az ágyon, fájlalom a hasam, és mig ő főz, én panaszkodok. Úgy érzem, törődnek velem.
Érdekes lesz igy holnap haza repülni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése