Az egyik és legfontosabb, hogy szeretnék hasznos lenni. A gyerekeimnek könnyen tudok hasznos lenni. Találkoztam kettõvel, jó volt. És most nem én segítettem nekik, hanem õk segítettek rajtam. Adtak enni, szórakoztattak, és vittek ki a reptérre.
A másik, hogy szeretnék támogató társaságot, akikkel egymást inspiráljuk. Valamikor a blog is ilyen volt, mikor egymás írásaira reflektáltunk. Ennek egy ideje vége, már nem nézem, kik olvassák és honnan a blogot, már nem foglalkozom azzal, hogy új blogokat keressek az eltûntek helyett, amikre lehetne válaszolni, kiemelni, tovább gondolni. Most ez a blog a saját kiterjesztett memóriám, hogy ha majd vissza kell emlékezni, mi foglalkoztatott ezekben az években, legyen mit visszaolvasni. Persze van egy olyan szándék is, hogy ha valakinek tetszik, olvassa, ha valaki fel akarja venni a fonalat, fel tudja venni, ha tovább akar valamit gondolni, gondolja, és csináljon vele azt, amit akar.
A hétvégén találkoztam az évfolyamtársaimmal. El sem hiszem, hogy eltelt 10 év a diplomaosztó óta.
Na az egy emlékezetes diplomaosztó volt. Ünnepeltük a tanárainkkal a sikeres vizsgát, fogalmazgattuk egy alumni szükségességét, valamikor a vacsora után, de még a sörök elõtt, mikor csöng a telefon, hogy gratulálok, apa leszel, újra. - Szeretem az ilyen kis történeteket, de már nem igen mesélem, mert úgysem hiszik el. Meg minek? Kinek fontos?
Akkor, azon a képzésen tudtam még lelkesedni. A tanárok által bedobott új témák, új fogalmak, a 40 hét 40 könyv húzós üteme, és az elolvasott könyvekbõl ellesett friss okosságok olyanok voltak, amin el lehetett gondolkozni és ki lehetett blogolni. Inspirált. - Most valami hasonló inspiráló dolgot kellene találni, ami motivál, ami lelkesít. (A múlt hét közepén azt hittem, a svéd az.)
Mérõ László mondott a hétvégén megint valami olyat, amin el tudok indulni: Legyen az életben egy olyan hobbi, amit profi szinten tudunk csinálni. Van, akinek az éneklés az, legyen az karaoké, vagy kórusban éneklés, legyen az növénytermesztés, ritka fajok gyûjtése, akár önkénteskedés, vagy ismeretterjesztõ könyvek olvasása és másoknak elmesélése. Azt hiszem, ez menne. Tudásfrissítõ?
Mások ajánlására vasárnap, útban a reptérre, a tudásfrissítés jegyében beszaladtam egy könyvesboltba, és megvettem Barbási Albert-Lászlótól a Képletet, és Hariri két könyvét, a Sapiens-t és a Homo Deus-t. Mind nagyon dicsérték, elhatároztam, hogy ezeket most a többi elé véve el fogom olvasni. Jaj, csak akkor mi lesz a svéd tanulással, meg a bibliakörön indult új önismereti tanfolyammal?
A múlt héten beleütköztem a nagy alma plázában a helyi napilapot reklámozó standba. Jó árat mondtak, gyorsan elõ is fizettem az újságra. Úgy kértem, hogy Magyarországról visszatérve induljon, így ma jött az elsõ szám. Benne kultúra rovat, és egy egész oldalas cikk Harari-val, a két utóbbi könyv szerzõjével. Isteni jel? Azt hiszem, megvan, melyikkel kezdem.
Jaj, de nem ma. Tegnap másfél órát késett a repülõ, aztán volt még egy hosszú telefonos beszélgetés, ami közben kiderült, hogy az illetõ egy évfolyamon (és azonos iskolában) végzett Barabási Albert-Lászlóval, s hajnal 4 óra lett, mire el tudtam menni aludni. 8-kor kelni kellett. Szóval ma hulla fáradt vagyok, várom az estét, hogy lehessen menni szaunázni (kell, még köhögök), igazából azt várom, hogy bemelegedjen, elnyeljen magában, megforgasson, kicsavarjon, és kiköpjön, megtisztulva és egészségesen, hogy aztán lehessen menni aludni be a nagy dunna alá.
Nem, nem hiszem, hogy látnám a betûket, s képes lennék olvasni utána.
Harari cikk a mai Helsingin Sanomatban + a két könyve, amit tegnap vettem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése